Újabb nagy ívű terveivel örvendeztette meg a Heti Válasz olvasóit Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a szokásos heti jegyzetében. A felzárkózáshoz Matolcsy szerint erős nemzetstratégiai célokat kell kitűzni: "Tíz éven belül érjük el, hogy az államadósság 50 százalék alatt legyen, deficit helyett többletet mutasson a költségvetés, tartósan dinamikus növekedés legyen (4-5 százalék stabil, és 5-7 százalékos kiugró mértékkel), teljes foglalkoztatottság legyen, bővüljön a népesség és a globális versenyképességben az első húsz között legyünk."

Ehhez kell folytatni az eddig megkezdett megújulást - teszi hozzá a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy szerint ezen célok eléréshez magas termelékenységet eredményező beruházásokra van szükség a hagyományos ágazatokban, mint a feldolgozó-, élelmiszeriparban, mezőgazdaságban. "Fejleszteni kell a kreatív iparágakat, az it a nanotechnológia, bionika, anyagtechnika, geotermális energia területein, emelni kell a termelékenységet a szolgáltatásokat. Ehhez 2014-2020 közötti várhatóan hétezermilliárd forint körüli uniós forrásokat, közel azonos értékű költségvetési és monetáris(!) forrásokat, valamint az ezekhez társuló 15 ezer milliárdos üzleti és családi beruházásokat állami programokkal érdemes összekötni."

Matolcsy szerint ezzel a mai 16-ről 25 százalékra lehet emelni a beruházási rátát, 65 százalékra emelhető a foglalkoztatás, dinamikus lehet a növekedés és automatikusan elérhetőek az egyensúlyi célok. "Ha jól megy a gazdaság, jó a politikai, jön a népesedési fordulat."