Az államháztartás hiánya tavaly a GDP 2,2 százalék volt, ami jobb a 2,3-2,7 százalékos előzetes várakozásoknál. A várható EU-s átlag 3,2 százalék lesz. Az államadósság 2013 végére 79,2 százalékra csökkent. A tendencia kedvező - vélekedett Varga -, hiszen harmadik éve csökken és bízunk benne, hogy ez így lesz a következő években is.

Az államadósság decemberben a GDP 79,2 százalékára mérséklődött, az előző évi 79,8 százalékkal szemben. Az év utolsó hónapjaiban az államadósság-kezelő mesterségesen lenyomta az adósságot, ám az év első három hónapjában az újra komoly növekedésnek indult. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. legfrissebb adatai szerint csak a központi költségvetés adóssága az előzetes számítások alapján a GDP 80,6 százalékát tette ki március 21-én. Ebbe a számba még nem tartozik bele költségvetésen kívüli állami adósság, így az akár meghaladhatja a GDP 84-85 százalékát is, amely több (16) éves csúcsot jelenthet.

 

Államháztartás hiány és államadósság (GDP százalékában)
HiányÁllamadósság
2009-4,679,8
2010-4,382,2
20114,382,1
2012-279,8
2013-2,279,2
Forrás: KSH, Eurostat

Részletekről Banai Péter Benő, helyettes-államtitkár elmondta, hogy tavaly az önkormányzatok többlete 128,9 milliárd forint, ami csökkentette a hiányt. Szintén nem kell hiánynövelő tételként elszámolni a korábban vitatott tételeket, így a pénzforgalmi hiány 2,8 százalék lett, míg az uniós módszertan szerinti deficitmutató ennél 0,6 százalékkal alacsonyabban áll. Az Eurostattal folytatott egyeztetések során kiderült, hogy az uniós eredményszemléletű hiányt a E.On államosítása során végrehajtott tőkeemelés nem növeli, csak a pénzforgalmit. Ugyanígy a nem növeli az ESA szerint számított deficitet a takarékszövetkezetek Integrációs Alapjába fizetett 135 milliárd forint sem - ezért lehet 2,2 százalék a deficit - mondta Banai Péter Benő.

Reálisan az évtized vége felé merülhet fel euróbevezetése Magyarországon, erről a döntést korábban meg kell hozni - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A magyar gazdaság versenyképességén még sokat kell javítani, hiba lenne a korai csatlakozás. A magyar kormány a következő ciklusban tűzheti ki a céldátumot. A csatlakozási árfolyamról szólva Varga elmondta, hogy a kormánynak nincs árfolyamcélja, annak piaci körülmények között kell kialakulnia.

Bajnai: 9000 milliárddal nőtt az adósság

A kormányzati propagandával ellentétben Magyarország tényleges államadóssága 9000 milliárd forinttal több, mint 2010-ben volt, amikor a válságkezelő kormány leköszönt hivataláról - olvasható Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség vezetőjének közleményében.  Ez a 9000 milliárd három, közel egyenlő részből tevődik össze:
-  3000 milliárd forintnyi magánnyugdíj-megtakarítást kobozott el Orbán Viktor a magyar polgároktól, amit aztán mindenféle tartós eredmény nélkül égetett el,
- további 3000 milliárd forinttal emelte az adósságot "saját jogán", pusztán a rossz kormányzással,
- és 3000 milliárd forintnyi többletterhet rakott az ország nyakába a Paks2-ről szóló titkos, moszkvai paktummal.
Ez a Fidesz valódi három csapása - kár, hogy mindegyiket a magyar gazdaságra mérték. A fenti hazugságot használta a rezsim a hiány kozmetikázására is: ha Orbán Viktor tisztelte volna a magántulajdon szentségét és nem államosítja a polgárok nyugdíjcélú magánmegtakarításait, akkor ma a hiány nemhogy nem lenne a maastrichti kritériumoknak megfelelő 3 százalékos szint alatt tartható, de közelebb lenne a 4 százalékhoz - olvasható a közleményében.