BUX
38657

Itt vannak a legszegényebb és a leggazdagabb hazai települések

Csopak lakossága a legtehetősebb, a legkevesebb elkölthető jövedelemmel pedig a a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszabő lakói rendelkeznek - derül ki a GfK kutatásából.

NAPI, 2010. november 24. szerda, 11:31

Az 1000 lakosnál nagyobb települések vásárlóerő-rangsorában idén is a balatoni Csopak áll az első helyen, 136,8 százalékos indexértékekkel - derül ki a GfK Hungária hetedik alkalommal elkészített magyarországi általános vásárlóerő-térképéből.

A sorban Telki 135,6, és Budaörs 134,5 százalékkal következik - utóbbi város tavaly még az első helyen állt. Legnehezebb helyzetben tavalyhoz hasonlóan Tiszabő van, ahol az egy főre jutó általános vásárlóerő az országos átlagnak mindösszesen 41,6 százaléka (a listavezető Csopak közel negyven százalékkal szárnyalja túl az országos átlagot).

A legnagyobb nehézséggel küzdő öt településből kettő továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, azonban a tavalyi két Jász-Nagykun-Szolnok megyei település közül már csak Tiszabő szerepel a legszegényebbek között. A megyék rangsorában a főváros továbbra is mintegy 33 százalékkal az országos átlag felett teljesít, a második helyen 2009 óta tartja magát Fejér megye, 109 százalékos indexértékkel.

Az országos átlag fölötti vásárlóerővel rendelkezik Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megye is. A korábbi években folyamatosan nőtt Budapest előnye a megyékhez képest, ez a folyamat azonban most megtörni látszik. Fejér és Komárom-Esztergom megye is megelőzi az évekig második helyezett Győr-Moson-Sopron megyét - mondta Kui János, a GfK Hungária kereskedelemkutatás szektorának menedzsere. A sereghajtó 2006 óta változatlanul Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 75,4 százalékos indexértékkel, de az utolsók között található Békés 82,6, és Bács-Kiskun 84 százalékos rátája is.