Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A főpolgármester elmondta, hogy a kormánypárti frakciók támogatják a Főtáv Zrt. által kidolgozott díjcsökkentési javaslatot, amelyről október 9-i rendkívüli ülésén dönt a Fővárosi Közgyűlés - írja a hirado.hu. Kifejtette, hogy a 35 százalékra csökkenő alapdíj mellett útjára indítanak egy úgynevezett ökoprogramot is. Ennek az a célja, hogy minden lakásban mérhető és szabályozható legyen a fogyasztás, ami most a 240 ezer távfűtéses lakásnak csak a 12 százaléknál lehetséges. A programhoz szükséges 22 milliárd forintot fele részben az államtól, illetve a következő 3 évben tervezett évi hárommilliárd forintos megtakarításból kívánják biztosítani. A lakásonkénti 150 ezer forint körüli korszerűsítési költséget a csatlakozók 10 év alatt, bérleti díjként törlesztenék. Hagyó Miklós (MSZP), főpolgármester-helyettes elmondta, hogy aki belép az ökoprogramba, 10 százalékos alapdíjcsökkentésben részesül, de megkapják ezt a 240 ezer távfűtéses lakás azon 12 százalékában élők is, ahol már mérhető a fogyasztás.