A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) javasolja a pénzügyminiszternek, járuljon hozzá az azonos régióba tartozó Volán cégek 2009. november 30-ig történő stratégiai együttműködésre vonatkozó megállapodásainak megkötéséhez, a regionális integrált közösségi közlekedési menetrendhez, valamint a közszolgáltatást megrendelő állam igényeihez igazodva. Az így elérhető megtakarításokat és bevételi többleteket a társaságoknak tételesen meg kell jeleníteniük 2010. évi üzleti tervi javaslataikban. Az NVT a vagyonkezelő feladatául szabta, hogy mutassa be a stratégiai együttműködések várható eredményeit, szükség esetén pedig tegyen javaslatot az együttműködések kiterjesztésére és további szervezeti intézkedések megtételére. A tanács elfogadta az MNV saját vagyonáról szóló üzleti jelentését is, a vagyonkezelő adózás előtti eredménye a 2009-es üzleti tervben 551,11 millió forint, ehhez képest az időarányos adózás előtti eredmény 244,42 millió forintos nyereségével szemben az első félévben 539,99 millió forint realizálódott.