Összességében tavaly is jó évet zárt a kiskereskedelem, hiszen a 2014-es 5,2 százalékos növekedést követően 2015-ben 5,5 százalékkal nőtt a forgalom - kommentálta a friss adatokat Barczel Vivien és Ürmössy Gergely, az Erste Bank Zrt. elemzője.

A decemberi ütem megfelelt a várakozásaiknak. A jelek szerint a múlt év utolsó hónapjaiban már lendületet veszített az üzemanyag-forgalom bővülése, hiszen a decemberi 3,7 százalékos növekedés jelentősen elmaradt a 7,1 százalékos éves átlagtól. Ezzel szemben a nem-élelmiszer szegmens megtartotta lendületét az év egészében, hiszen 6,4 százalékkal nőtt a forgalma, ami alig maradt el a 7,6 százalékos éves átlagtól. Az élelmiszerek forgalma pedig az éves átlagnak megfelelő ütemben, 3,4 százalékkal emelkedett decemberben.

Várakozásuk szerint idén is hasonló (4-5 százalék közötti) ütem jön, hiszen az szja egy százalékponttal csökken és az inflációs ráta is jóval a 3 százalékos inflációs cél alatt maradhat, így a nettó értelemben mért reálbérek emelkedése erősítheti a háztartások keresletét.

Tovább gyorsulhat a növekedés

A kiskerforgalom növekedése ugyan lassulhat a tavalyi magas bázisok miatt - amit részben az online pénztárgépek fehérítő hatása okozott -, azonban dinamikus maradhat, mivel a növekvő reálbérek és foglalkoztatás mellett a devizahitelek tavalyi elszámolása is jelentősen növelte a háztartások elkölthető jövedelmét - állapította meg Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője.

Az újra megugró fogyasztói bizalom szintén élénk forgalomnövekedést vetít előre. A hiteltörlesztések kiszámíthatóvá válása egyre kevésbé indokolja a háztartások óvatossági megtakarításait, így az elmúlt években elhalasztott fogyasztás pótlása is hozzájárulhat a fogyasztás dinamikus növekedéséhez. Így idén éves átlagban 3,7 százalékos növekedésre számít.

Suppan szerint a reálbérek emelkedésénél jelentős felfelé mutató kockázatokat lát - további rezsicsökkentés, áfacsökkentés egyes élelmiszereknél, egyes ágazatokban jelentkező szakemberhiány miatt gyorsabb bérkiáramlás miatt -   kiskerforgalom bővülése akár a várakozásokat is meghaladhatja. A dinamikát középtávon a lakástámogatások kiterjesztése, a lakáspiac várható élénkülése is támogathatja - véli az elemző.

Bejött az OKSZ előrejelzése

tavaly decemberében, a karácsonyi költekezés időszakában 5 százalékkal bővült az értékesítés (ebben az esetben az OKSZ 5-6 százalékos előrejelzését éppen elérte a növekedési mutató) - fogalmazott az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).

Idén a szervezet a tavalyinál kisebb - 3-4 százalékos - ütemre számít. Ennek okát a is kisebb GDP-ütemben, valamint abban látják, hogy az online pénztárgépek miatti piactisztító hatás kisebb lesz.