Tavaly 83,9 milliárd forint értékben került forgalomba Erzsébet-utalvány, amelyet több mint 35 ezer juttató nyújtott több mint 2 millió utalványos számára - derül ki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Garai István Levente MSZP-s képviselő írásos kérdésére adott válaszából. Eszerint az Erzsébet-utalványok beváltásának aránya 2012 végén 80 százalék volt. E jutatás jelenleg több mint 30 ezer elfogadóhelyen használható fel - írta a tárcavezető.

Az Erzsébet-utalványt kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) 2012-ben az Erzsébet-program keretében szociális üdültetésre 3 milliárd forint értékben írt ki pályázatokat, amelyeknek köszönhetően több mint 100 ezer ember (ebből több mint 30 ezer gyermek) üdülhetett kedvezményes feltételekkel az országban - sorolta a miniszter.

Idén tovább nőhet az utalványok forgalma, az idei tervek 130 milliárd forintról szólnak - mondta Kocsmár Kornél, az Erzsébet Utalványforgalmazó Kft. (amely a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. új neve) ügyvezetője egy szakmai konferencián május közepén. Ezzel párhuzamosan még többen juthatnak üdülési és táborozási lehetőséghez: ebben az évben csaknem 135 ezer ember - köztük több mint 72 ezer gyermek - részesülhez támogatásban.

Még június 20-án derült ki, hogy az Európai Bíróság elé kerül a magyar étkezésiutalvány-piac átalakításnak ügye, mivel az Európai Bizottság (EB) 2012-ben indult kötelezettségszegési eljárása a harmadik szakaszba lépett. A bizottság szerint korlátozó a szabályozás, amely kizárólag az MNÜA által kibocsátott Erzsébet-utalványt és a Széchenyi pihenő (Szép)-kártyát sorolja kedvezményes adózás alá. Az utalványnál a kizárólagosság − a többi szereplő gyakorlatilag kiszorult a piacról − ellentétes a letelepedés szabadságának és a szolgáltatások szabad nyújtásának uniós alapszerződésben rögzített elveivel, illetve a szolgáltatási irányelvvel sincs összhangban − a Szép-kártyák szabályozása pedig túlzottan szigorú a bizottság szerint. A magyar állam szerint viszont az utalványforgalmazás nem üzleti célú, egy szociális szolgáltatás része − a testület szerint azonban ez nem indokolhatja a korlátozásokat. A nemzetgazdasági tárca akkori közleménye szerint az EB a szociális programként működő Erzsébet-program működési forrásait, valamint a Szép-kártya révén a hazai turizmus fellendítésének pénzügyi alapjait veszélyezteti.