Több mint két és fél évvel ezelőtt fogadta el a Fővárosi Közgyűlés, hogy Budapesten ingyenes wifiszolgáltatást kell bevezetni, ám a dolog nem halad előre - írja a Magyar Nemzet. A rendszer bevezetéséért a Főpolgármesteri Hivatal felel, ahol a napilap kérdésére azt mondták, gőzerővel dolgoznak az ügyön.

Jó lehetőséget adnának a wifiszóró állomások telepítésére a sárga segélyhívó oszlopok, amelyekből 2018 végéig 186-ot helyeznek el a fővárosban. Az ingyen wifi jó üzlet is lehet: New Yorkban például magáncégek üzemeltetik, amelyek oszlopaikat  hirdetési felületként értékesítik szép bevétellel.

Budapest egyes területen, a legnagyobb tereken, a Nyugati és a Keleti pályaudvar környékén stb. különböző projektek keretében már elérhető ingyenes wifiszolgáltatás. A XIII. kerület nagy területét lefedték, ám a helyi wifit csak az ott lakók használhatják, ha díjmentesen kiváltják az ehhez szükséges partnerkártyát.

A nyitókép forrása: Stocksnap.io