BUX
39962

Jön az újabb munkaszüneti nap - itt a bejelentés

A gazdaság teljesítménye lehetőséget ad a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítására - mondta az emberi erőforrások minisztere a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) ülésén.

Papp Zsolt, 2017. február 9. csütörtök, 16:24

Ilyen kezdeményezés már négy évvel ezelőtt is volt, de a feltételek most adottak a változtatásra. A miniszter elmondta: az idén tárgyalja majd az Országgyűlés azt az egyéni képviselői kezdeményezést, amely szerint már ebben az évben (április 14-én) munkaszüneti nap lenne a nagypéntek. Ezt a javaslatot már tavaly benyújtották, Balog Zoltán mellett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is támogatta - írja az MTI.

A tárcavezető szerint az ország hagyományos keresztény kulturális jellegének helyreállításában is fontos szerepet játszhat a nagypéntek mint ünnepnap, amely Jézus Krisztus halálához kötődik.  A családpolitika, a családok megerősítése az egész kormány működésének fókuszában áll, ezt egyebek mellett olyan intézkedések bizonyítják mint a rezsicsökkentés, a családi otthonteremtési kedvezmény és a családok számára igénybe vehető adókedvezmények.

Az NGTT hat - egyházi, gazdasági, munkavállalói, tudományt képviselő, művészeti, civil - oldalból áll, amelyek közül egyedül a gazdasági oldal egyik szereplője, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) nem támogatta a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára közölte: a szervezet nem támogatja a javaslatot, mert az 20-25 milliárd forint kiesést jelent a gazdaságnak, és véleménye szerint a tervezet nincs kellően előkészítve.