Ütemterv szerint zajlik a két és fél év alatt befejezni tervezett zalaegerszegi létesítmény építése, amelynek első fázisa, a 300 méter átmérőjű, dinamikus felületű tesztpálya a jövő év tavaszán, nyarán készül el.

A mintegy 42 milliárd forintos költségű, 250 hektáron elterülő tesztpályát építő és működtető cégben, az Autóipari Próbapálya Zala Kft.-ben a kormány a napokban 15 milliárd forintos tőkeemelésről döntött, ami elsősorban az első ütem befejezését szolgálja - mondta Palkovics László.

Folyamatosan tárgyalnak a nemzetközi autóipari cégekkel, név említése nélkül hozzátette, hogy csütörtök délelőtt is egy jelentős autógyár képviselői jártak a zalai megyeszékhelyen. Ezzel párhuzamosan az egyetemek, kutatóintézetek felkészülése is zajlik, a szerdán közölt felvételi eredmények alapján például a tavalyinál több, 37 hallgató jár majd szeptembertől mechatronikai képzésre Zalaegerszegen.

Az Európában is egyedülálló, önvezető járművek vizsgálatára is alkalmas zalaegerszegi járműipari tesztpálya alapkövét májusban helyezték el. A város környékén kialakítandó 5G-s informatikai hálózattal is összehangolva készülő tesztpálya közvetve és közvetlenül mintegy 350 új mérnöki álláshelyet teremt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi közlése szerint a beruházás első ütemében egyebek közt a fékteszteket lehetővé tévő zóna és a járművek kezelhetőségi pályája épül meg, illetve az autonóm járművek vizsgálatát lehetővé tévő zóna. Mindezek mellett kiépül a szükséges kommunikációs technológia és a kiszolgáló létesítmények egy része.

A második fázisban, 2018-tól megépül a nagysebességű viszonyokra alkalmas ovális pálya, sor kerül a járműdinamikai tesztelemek további fejlesztésére, további kiszolgáló épületek létrehozására. A tervek szerint 2019 végére készülhet el a teljes beruházás - írta az MTI.