Közben az APEH előzetes szűréssel kiválasztott kétezer olyan magánszemélyt a Dél-Alföldön, akiknél eltérést találtak a támogatási adatlapon és az szja-bevallásban feltüntetett jövedelmük között. Még nem tudni, hogy januártól növekszik-e, s ha igen, akkor mennyivel a lakossági áram ára. Ábrahám Gergely, a gazdasági tárca szóvivője a Népszavának elmondta: az új tarifák október végén alakulnak ki, miután lezárultak a termelőikapacitás-árverések. A jelenlegi körülmények alapján nem lehet drasztikus díjemelkedésre számítani sem a háztartások, sem az ipari fogyasztók esetében. Az árampiac jövő évi teljes megnyitása várhatóan kedvez majd a verseny kialakulásának, de a világpiaci árak alakulását nem lehet megjósolni. A gazdasági tárca felvetette, hogy a jövőben kapjanak valamilyen támogatást a szociálisan rászorulók, de még nem kezdődött meg a kompenzációs rendszer kidolgozása. Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője úgy látja, nem szól gazdasági érv a számottevő áramáremelés mellett, és a kereslet sem nőtt olyan mértékben, hogy az árfelhajtó hatást gyakoroljon. A szakértő szerint a lakossági tarifák januártól legfeljebb néhány százalékkal emelkedhetnek, ha egyáltalán lesz díjmódosítás.