Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár Siófokon tartott keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a 32 kilométeres, nagyforgalmú pályaszakasz felújítása időszerű és fontos, hiszen utoljára ötven évvel ezelőtt történt rajta felújítás.

Szólt arról is, hogy a dél-balatoni vasúti korszerűsítés folytatódik, a vonal a következő években egészen Balatonszentgyörgyig megújul.

Az újabb 53 kilométeren tervezett rekonstrukció lezárása után, a Székesfehérvár vasútállomás fejlesztésével akár már 2016 végére 70 percre csökkenhet a menetidő a főváros és Siófok között.