Káoszra készüljön, ha orvoshoz megy

Teljes a káosz az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt) körül mindössze két nappal a rendszer indulása előtt. A rendőrség szállítja a rendelőkbe a szükséges leolvasókat, amelyek használatával kapcsolatban nem kapnak segítséget az orvosok.
Komócsin Sándor, 2017. október 31. kedd, 09:46

Furcsa dolgok történnek az eeszt körül - derül ki a Magyar Nemzet beszámolójából. Egy neve elhallgatását kérő háziorvos arról számolt be, hogy van ugyan egy leolvasóberendezése, amellyel le tudja venni az elektronikus személyi igazolványok adatait, azonban az eeszt eszközeit az orvosokhoz kiszállító rendőr futárok további öt ilyen eszközt szállítottak ki neki.

Egy püspökladányi rendelőben állítólag már hét kártyaleolvasó várja az éles bevetést. Az orvosok azt a tájékoztatást kapták hivatalos helyről, hogy ha most nem veszik át a plusz kártyaleolvasókat, akkor november 1-je után már fizetniük kell értük. Darabonként nagyjából 32 ezer forintot.

Sokan még azt sem tudják, miként kell csatlakozniuk az eeszt-hez és hogyan kell használniuk az eszközöket. Az orvosok egymástól próbálnak tájékozódni, illetve egy magánszemély által létrehozott, azaz nem hivatalos honlapot nézegetnek. De a dolog így sem megy: volt olyan háziorvos, aki egy tapasztalt informatikus segítségével sem tudott beregisztrálni a rendszerbe.

A nyitókép forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK