Katonai konvojok indulnak Szolnokról

Katonai konvojok indulnak hétfőn Szolnokról az újdörögdi Balaton-felvidék gyakorlótérre. A járművek több főútvonalon és autópályán is közlekednek majd - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Inforádió, MTI, 2014. szeptember 21. vasárnap, 15:54

A közlemény szerint a Közös Fellépés 2014 elnevezésű gyakorlatsorozathoz tartozó "Kivételes megoldás 2014" gyakorlat keretében két katonai menetoszlop indul a szolnoki Magyar Honvédség 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljtól Újdörögdre.

Az első konvoj előreláthatólag hétfőre virradó éjjel 2 órakor indul útnak és reggel 9 órára érkezik meg Újdörögdre a 4-es út, a 40-es út, az M5-ös, az M0-ás és az M7-es autópálya, a 710-es, a 73-as és a 77-es út érintésével.

Az oszlopban 16 gépjármű, köztük toronyfegyverrel felszerelt HMMWV harcjárművek, Mercedes terepjárók, pótkocsis RÁBA tehergépjárművek és Mercedes katonai mentő halad majd. A második konvoj előreláthatólag hétfő este 9 órakor indul útnak, hasonló útvonalon, az elsővel megegyező járművekkel, és előreláthatólag kedden hajnali 4 órakor érkezik meg Újdörögdre.

A katonai járművek mindkét esetben katonai rendészi felvezetéssel, az oszlop elején és végén katonai rendész gépjárművekkel közlekednek - tették hozzá. A HM azt kéri, hogy az említett útvonalakon közlekedők kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai konvojt, ezzel is segítve annak biztonságos és folyamatos haladását.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság és alárendelt katonai szervezetei őszi kiképzési sorozatot tartanak szeptember 8. és október 17. között a Bakonyban. A Közös Fellépés 2014 elnevezésű gyakorlatsorozaton csaknem 1300 katona vesz részt és négyszáz technikai eszközt használnak - olvasható a HM közleményében.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

illiber, 2014.09.21 20:00

..az oroszok az oroszokat védik ..,nem úgy ,mint károlyi és bandája 1918-ban ..,meg 19-ben ..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2014.09.21 18:44

@Cefre: Ez egy nagyon jó, jellemző válasz volt.


Hogy történhet ez meg, aminek annyira örülne?

No, gondoljunk bele.

1. Bejönnek az oroszok Nagykanizsára és elvisznek.

2. Kiad a magyar kormányzat az oroszoknak.

De kik is a gazdáim, akikkel együtt elvisznek?

Erre már jó lenne, ha válaszolna.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Cefre, 2014.09.21 18:41

@Blama: nem, én azt fogom szórakoztatónak tartani mikor magát elviszik az oroszok Szibériába, a gazdáival együtt.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2014.09.21 18:07

@Cefre: Ezt szórakoztatónak tartja?

Örülne hazánk orosz megszállásának?

Ön magyarnak tartja így magát?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gybognarjr, 2014.09.21 17:44

@Cefre: Terepjárók, teherautók, nem létező, modern, üzemképes tankok, repülők, helikopterek üzemanyaggal mennek. Nem kell az Oroszoknak katonákat küldeni, gyalogosan mehetnek a magyarok haza, ha az oroszok elzárják az olajvezetéket.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html