Az előzetes adatok szerint 2015-ben 4,2 százalékkal többen (131 600-an) haltak meg, mint egy évvel korábban. Míg a január-februári jelentős (22 százalékos) halálozási többletben az influenzajárvány és az előző évi alacsony bázis, addig a nyári (július-augusztus) 7,2 százalékos emelkedésben a hőhullámok halandóságra gyakorolt kedvezőtlen hatása játszhatott elsődleges szerepet - írja a KSH.

Ezer lakosra 13,4 halálozás jutott, az előző évinél 0,6 ezrelékponttal több. Ugyanakkor a csecsemőhalálozások ezer élveszületésre jutó 4,1-es mutatója az eddig mért legalacsonyabb, 0,5 ezrelékponttal csökkent az előző évihez viszonyítva.

Na de miért hal meg ennyi magyar?

Az 2014-ben meghalt 126 ezer ember felének keringési betegség okozta a halálát. A keringési halálozások ötöde (12 390 halál) agyi érbetegség miatt következett be. A háziorvosi rendelőkben 2013-ban több mint 550 ezer esetet tartottak nyilván az agyi érbetegségek csoportjában.

A betegek kilenctizede 55 év feletti volt, a betegség gyakoribb a nők között (61 százalék). Az agyi érbetegségek miatt bekövetkezett halálozásban az uniós rangsor utolsó negyedének elején állunk. A magyar halálozás az uniós átlagnál 70 százalékkal magasabb, a legkevésbé érintett franciákénak több mint háromszorosa, a sereghajtó bolgárnál viszont 56 százalékkal alacsonyabb.

Az agyi érkatasztrófa után a betegek egyik harmada meghal, másik harmada a súlyos maradványtünetek miatt rehabilitációra vagy állandó ellátásra szorul. Ez az emberi vonatkozások mellett nagy anyagi terhet rak az egyénre, a családokra és a társadalomra is. A beteg életéért, felépüléséért és későbbi életminőségéért az első 3 órában lehet a legtöbbet tenni. A betegség elsődleges rizikófaktorai a magas vérnyomás, a magas vérzsírszint és a dohányzás.

A magyar háziorvosi rendelőkbe 2013-ban közel 3 millióan magas vérnyomás, 1,3 millióan koleszterinproblémák miatt jártak, míg a 2014-es Európai lakossági egészségfelmérés szerint a lakosság 29 százaléka dohányzott.

Sokáig akar élni? Tanuljon!

Hazánkban - 2014. évi adatok alapján - nemtől függetlenül a Budapesten élők számíthatnak a leghosszabb életre. A budapesti férfiak az átlagnál 2, a nők 1, az Észak-Magyarországon élőknél pedig 4,4, illetve 2,5 évvel élnek tovább. Hasonló különbség van a falusi - különösen az 1000-nél kisebb lélekszámú - és a fővárosi életkilátások között.

Az élet várható hosszát a lakóhelynél is sokkal erősebben befolyásolja azonban a személy által elért legmagasabb iskolai végzettség. 2013-ban az alapfokú és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők várható élettartamának különbsége Magyarországon átlagosan 8,4 év volt, a férfiak esetében 11,9, míg a nőknél 5,6 év. Az olló valamelyest zárult 2007 óta a férfiaknál, hiszen akkor az alapfokú és a felsőfokú végzettségű férfiak várható élettartamának különbsége még 14 év volt. A végzettség élettartamot befolyásoló hatása a volt szocialista országokban
a legerőteljesebb.