A kőolaj és ezzel együtt az üzemanyagok ára 2014. novemberében, 19 hónappal ezelőtt kezdett mélyrepülésbe. Mivel az üzemanyag jövedéki adója és az áfa komoly költségvetési bevétel, ráadásul utóbbi nem fix, hanem a mindenkori ár függvénye, sokakban merülhetett fel a kérdés, hogy a kormány nem emeli-e a jövedéki adót.

Ezzel úgy kompenzálhatta volna az áfa-bevételek kiesésest, hogy abból az emberek nem sokat éreznek, hiszen az üzemanyagok ára így is csökkent volna, legfeljebb nem annyival, mint változatlan adókulcs mellett.

Éppen ezért kérdezte meg a Napi.hu tavaly decemberben a Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy tervezik-e a jövedéki adó emelését. A tárca egy teljesen logikus levezetés követően azt válaszolta, hogy nem is dolgoznak ilyen javaslaton. Az indoklás szerint az áfabevétel csökkenését kompenzálja a magasabb fogyasztás, ráadásul a megmaradó pénzt az emberek más termékekre és szolgáltatásokra költik, ami további bevétel a büdzsének.

Ehhez képest Varga Mihály most egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be a jövő évi büdzsét megalapozó salátába, amely 2017-től a kőolaj világpiaci árához kötné a jövedéki adó mértékét. A javaslat szerint ha a Brent kőolaj tőzsdei jegyzése egy meghatározott intervallumban 40 vagy 50 dollár (ez még nem dőlt el) alá esik, akkor a benzin jövedéki adója a jelenlegi 120 forintról 125-re, a gázolajé 110,35 forintról 120,35-re emelkedik.

Ez a baj a tervvel

A javaslat azonban több sebből vérzik. Könnyen előállhat ugyanis az a helyzet, hogy a Brent ára csak egy centtel csökken a meghatározott szint alá, a benzin és a gázolaj ára, pedig azonnal bruttó 5, illetve 10,35 forinttal emelkedik. Erre jön még az áfa, vagyis a fogyasztók 6,4, illetve 13,1 forintos drágulással találkoztatnak a kutakon.

Szintén problémás, hogy az üzemanyagok fogyasztói árát messze nem csak a kőolaj ára határozza meg. Benne van a finomító, a nagykereskedő és a kiskereskedő árrése. Ezek közül csak a finomítóé (Mol és Slovnaft) ismert, amely 2016 áprilisában 6,6 dollár volt hordónként.

Szerencsésebb volna az üzemanyagár jegyzéséhez kötni a jövedéki adó mértékét - mondta a Napi.hu-nak Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. Ha azonban nem így lesz, akkor szövetség abban bízik, hogy nem 50, hanem a 40 dollár lesz az a szint, amelytől végül az üzemanyag jövedéki adója emelkedik.

Az üzemanyag árára ráadásul a dollár árfolyama is hat. Míg 2014 novemberében a devizáért kevesebb mint 250 forintot kellett fizetni, azóta viszont 280 felett is járt az árfolyam.

A javaslat szerint az adó mértékét negyedévente vizsgálják, alapját pedig az előző negyedév cégét legalább 5 munkanappal megelőző, utolsó kereskedési napon érvényes záróárfolyam adja. Így a magyar autósok és a fuvarozók pénztárcájára egyetlen nap piaci mozgásai hatnak majd 90 napon keresztül, ami furcsa egy adó mértékének meghatározásakor.

Mennyi bevételt vár a kormány

A kormány évi 20-25 milliárd forint többletbevételt remél az adóemelésből - tudta meg a Napi.hu kormányzati forrásból.

Felmerül a kérdés, hogy miért várt a kormány 19 hónapig, hogy ezt meglépje és ha decemberben még nem tartották szükségesnek az emelést, akkor most miért. A Napi.hu feltette ezeket a kérdéseket a Nemzetgazdasági Minisztériumnak - amint válaszolnak, a cikket frissítjük.