Az államháztartás központi alrendszerének 2014. augusztus havi egyenlege az elmúlt 10 évben a legalacsonyabb deficitet mutatja, a hiány mindössze 7,4 milliárd forint volt - közölte az NGM.

Így összességében az államháztartás központi alrendszerének hiánya az első nyolc hónapban 858,8 milliárd forint volt, ami nem rossz az elmúlt évek összehasonlításban, de nem is kiemelkedő. 2012 augusztusában a nyolchavi hiány 559,5 milliárd forint volt, míg tavaly 961,2  milliárd forint volt a deficit.

Az NGM közlése szerint idén január-augusztus között a költségvetés 1053,1 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 150,1 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 44,2 milliárd forintos szufficittel zártak.

A gazdasági növekedés felfutásából, a foglalkoztatás bővüléséből, valamint az online pénztárgépek bekötéséből származó többletbevételek ugyanakkor javították az idei augusztus végi költségvetési egyenleget. Ezek a pozitív tendenciák a korábbi évekhez képest az év második felében várhatóan erőteljesebben érvényesülnek.

Az év első felében a kiadások meghaladták a bevételeket, ezért a hiány nagysága nem időarányos. Az éves uniós módszertan szerinti hiánycél továbbra is a GDP 2,9 százaléka.

Az államháztartás halmozott egyenlege (milliárd forint)
AugusztusDecember
2001-202,6-454,9
2002-658,7-1616,2
2003-707,6-1054,3
2004-93,6-1284,1
200593,1-984,4
2006-1386,9-2056,4
2007-982,3-1291,4
2008-673,2-910,6
2009-913,5-924,9
2010-1081,4-869,8
2011-1544,6-1734,4
2012-559,5-598,6
2013-961,2-598,6
2014-858,9-1136,6 (-984,6)
Forrás: NGM