Keményen nekimentek Magyarországnak az uniós testületben (frissített)

Több civil szervezet képviselője bírálta Magyarországot az alapvető jogok korlátozása miatt az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén, amelynek fő témája a jogállamiság magyarországi helyzete volt.
Dzindzisz Sztefan, 2017. december 7. csütörtök, 10:19

Az európai uniós alapértékek veszélyben vannak Magyarországon, a kormány szisztematikusan meggyengítette a fékek és ellensúlyok rendszerét - jelentette ki a brüsszeli meghallgatáson Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke az MTI tudósítása szerint.

Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője hangsúlyozta, az országban létezik még szabad sajtó, azonban nincs sajtószabadság. Rámutatott, utóbbi fogalom "sokkal többet jelent, mint néhány bátor újságíró és szerkesztőség harcát". (Soros alapítványa olyat lép, amit a kormány nem csinál utána.)

Reagált a Fidesz

A mai brüsszeli meghallgatás a nyomásgyakorlás újabb eszköze, amelynek egyetlen célja, hogy eltávolítsa hazánkat a Soros-terv útjából és megtörje a magyar kormány bevándorláspolitikáját. Egyszerűen le akarják járatni, meg akarják büntetni Magyarországot, mert nem akarja betelepíteni a migránsokat - reagált a hírre a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség.

Érkezzen bármekkora nyomásgyakorlás is, a Fidesz-KDNP a magyar emberek oldalán áll, mindent meg fogunk tenni, hogy megvédjük az országot - olvasható Hidvéghi Balázs kommunikációs igazgató közleményében.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bahnsteig_Eins, 2017.12.08 22:26

Németországnak nincs kormánya már vagy 2 hónapja... A bohócoknak arra sincs felhatalmazásuk hogy "guten Morgen"... Akkor miről is beszélünk??

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix3, 2017.12.08 21:44

@pastorius:
"Külföldiek ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmény"

Hiányolom a magyarok ellen külföldiek által elkövetett gyűlölet-bűncselekmények leírását.
Tehát a magyarok nem fontosak csak az idegenek.
Ideje lenne titeket kitakarítani ebből az országból!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2017.12.08 21:26

@Borisz1106: >A Helsinki Bizottság csak a magyar államot perelte az utóbbi években migránsokat védve, meg pl.: Kocsis Mátét amikor a migránsokat ki akarta zavarni a VIII. ker-ből. Volt itt mindenféle nép gyermeke csak magyar és európai nem akiket jogsegélyben részesítettek. A 2 bangladesi analfabéta ügye nincs meg? Megnyerték a pert a magyar állam ellen<
biztos hallottál már arról, hogy az ügyvédek is szakosodnak bizonyos támákra, egy válóoeres ügyvéd nem vállal büntetőprt, ahogy az orvosoknál sem minenki mindennel foglalkozik..na pont így van eza kólönféle jogvédő szervezetekkel is..természetesen..s persze, ha érdekelt volna, megnézhetted volna a honlapjukat, hogy mivel foglalkoznak, mi a profiljuk
Milyen területeken nyújtunk segítséget?
Rendőri bántalmazás vagy rendőrségi intézkedéssel szembeni panasz
Előzetes letartóztatás, házi őrizet
Fogvatartotti panaszok
Menekültügyi eljárás
Külföldiek ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmény
Kiutasítás és kitoloncolás megakadályozása
Tartózkodási kártya megszerzése
Hontalanság
Magyar állampolgárság megszerzése
Családegyesítés
https://www.helsinki.hu/miben-segithetunk/
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2017.12.08 20:22

@Borisz1106: nem csak...magyarok is támogatják természetesen
nemzeti kornmányunk is külföldről támogatott...2 irányból is...EU+ kint élő magyarok, nem is kicsit
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pastorius, 2017.12.08 20:19

@krix3: természetesen pl. a fidesz bűnözői is (már inkább tömegekről beszélünk)szabadon sétálgathatnak, aki meg lop egy kiflit az a sitten ül..
de elvileg így van..mindegy, ki milyen nemzetiségű remélem, ezzel egyetértünk
törekedni kell rá...más országokban nem számíta beosztás...simán nyomoznak, letartóztatnak, eljárnak az "hatalmasok" ellen is..itt a szemünket kilopják, és simán megy (jó, mondjuk semennyire nem működik semmilyen kontroll velük szemben, csak a választóik, de azok még tapsikolnak is nekik, hogy meglopják őket /is/)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html