Késleltetés nélkül kerül a patikába a H1N1-vakcina

Jövő héten derülhet ki, mekkora védőképességgel bír az Omninvest Kft. által gyártott H1N1 vakcina, jelenleg még zajlanak a vérvételek és a vizsgálatok ezzel kapcsolatban – mondta a Napinak Ócsai Lajos, az ÁNTSZ főosztályvezetője.
NAPI, 2009. szeptember 4. péntek, 08:11

A felnőtteken végzett vizsgálatok mellett a gyerekeké is elkezdődött. A tervek szerint belföldön a védőoltás októbertől lesz elérhető: 4 millió adag ingyenes lesz, 2 millió pedig a patikák forgalmába kerül. Az ingyenes egységekből félmillió vakcinával az egészségügyi ellátó személyzetet és az állam működéséhez elengedhetetlenül szükséges infrastruktúrát üzemeltetőket (például a képviselőket, rendőröket, tűzoltókat, katonákat, energiaszektorban, közlekedésben dolgozókat) oltják be. A maradék 3,5 millió térítés nélküli oltást azok a rizikócsoportokba sorolható személyek kapják, akiknek eddig is ingyen járt a szezonális influenza elleni védőoltás, elsősorban a krónikus betegek. Feltehetően ebbe a körbe kerülnek majd az iskolába és egyéb gyerekközösségekbe járó fiatalok is, akik különben nagy szerepet játszanak a fertőzés terjesztésében. A WHO szerint az új típusú influenza esetében a fiatalkorúak lehetnek a legveszélyeztetettebbek.

A rizikócsoportokba tartozók recept nélkül, a háziorvostól kérhetik majd a védőoltást (a háziorvos értesíti is azt, aki jogosult az ingyenes oltásra), az állami szférában dolgozó jogosultakat a foglalkozás-egészségügyi orvos oltja be. Az egészséges felnőttek a gyógyszertárakban vásárolhatják meg a vakcinát. Nem lesz késleltetés, a patikákban nagyjából ugyanattól az időponttól lesz kapható, mint amikortól ingyenesen elérhető lesz - emelte ki a főosztályvezető. A receptre kapható védőoltás körülbelül kétezer forintba kerül majd; az ár a szezonális influenza elleni vakcinával ellentétben nem tartalmaz OEP-támogatást.
Ócsai a vakcina kiszállításával kapcsolatban elmondta: a térítés ellenében kapható 2 millió egységet - hasonlóan bármely más gyógyszerhez - a nagykereskedők rendelés után szállítják ki a gyógyszertárakba, az ingyenes oltóanyagokat az ÁNTSZ hálózata juttatja el az üzemi és háziorvosokhoz, ennek részleteit még a későbbiekben dolgozzák ki. Az oltóanyagból először az itthoni igényeket elégítik ki, ezután külföldre is gyártanak. Az új típusú influenza elleni védőoltás a szezonális influenza ellen is hatásos lesz.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

redfox, 2009.09.07 10:43

"...és az állam működéséhez elengedhetetlenül szükséges infrastruktúrát üzemeltetőket (például a képviselőket, rendőröket, tűzoltókat, katonákat, energiaszektorban, közlekedésben dolgozókat)..
Biztos ebbe a körbe tartoznak a politikusok???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html