Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Két ember meghalt, hárman súlyos állapotban kerültek kórházba mérgezés miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dámócról. Ők vélhetően egy mérgező szeszes ital elfogyasztása miatt lettek rosszul. Azóta a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a mérgezések körülményeit - jelentette be még akkor Janasóczki Attila, a Borsod-Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Ezt követően a bodrogközi településen szombaton egy nő mérgezésben meghalt, előző nap pedig hárman kerültek súlyos, életveszélyes állapotban kórházba, szintén mérgezéses tünetekkel. Egyikük később ugyancsak elhunyt. A szóvivő hozzátette: mindkét esetben felmerült a gyanú, hogy a mérget alkohol helyett fogyasztották az áldozatok és a sértettek.

Az esettel összefüggésben a rendőrök előállítottak egy helyi férfit - akitől az áldozatok a beszerzett információk szerint a mérgező folyadékot vásárolták - és gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Később egy másik, lácacsékei férfit is őrizetbe vettek, akitől a gyanú szerint a mérgező ital származik.

A rendőrség arra figyelmeztet, hogy bizonytalan helyről származó, ismeretlen eredetű, a szükséges engedélyekkel nem rendelkező üzletből vagy személytől vásárolt folyadékot - kivált szeszes italt - senki ne vásároljon és ne is fogyasszon.

Télen általában megszaporodnak a mérgezéses esetek. Az Országos Mentőszolgálat korábban arra figyelmeztetett, hogy a hideg idő miatt többen kapnak szén-monoxid-mérgezést, valamint többen fogyasztanak nem tisztázott eredetű alkoholokat, melyekben magas lehet az egészségre - akár az életre is ártalmas - metilalkohol.