Két hetet adott a bíróság Matolcsyéknak az elszámolásra

Az MSZP szerint a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében kimondta: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által alapított Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány közfeladatot lát el és közpénzzel gazdálkodik.
MTI, 2016. február 3. szerda, 15:20

Tóth Bertalan, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdán Budapesten, az MNB székháza előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: azért indított pert, mert a jegybank alapítványai nem teljesítették közérdekű adatigénylésre vonatkozó kérését. Eddig nem lehetett megismerni, hogy az öt alapítvány mire költötte a jegybank által nekik adott több mint 250 milliárd forintot.

Matolcsy György, az MNB elnöke - aki több jegybanki alapítvány kuratóriumában szerepet vállal - azt válaszolta, azért nem adják ki az iratokat, mert a jegybank nem közpénzzel gazdálkodik - mondta Tóth. Az ítélőtábla január 28-ai jogerős ítéletében megállapította, hogy az alapítványok közfeladatot látnak el, közpénzzel gazdálkodnak, így kötelesek kiadni a kért iratokat.

Ha ez a 250 milliárd forint közpénz, akkor bekerülhetett volna a költségvetésbe, és meg lehetne oldani belőle az oktatás problémáit, az egészségügy, illetve a szociális ágazat dolgozóinak béremelését - véli a szocialista politikus.

Az alapítványnak 15 napja van az iratok kiadására. Tóth a többi alapítvánnyal is perben áll, és reméli, hogy azoknál az alapítványoknál is megismerhetők lesznek a dokumentumok.

Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány egyik fő célkitűzése - ahogy a honlapján olvasható - a közgazdasági, pénzügyi szakemberképzés támogatása, közgazdasági, pénzügyi, valamint interdiszciplináris kutatások elősegítése.

HOZZÁSZÓLÁSOK