Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szombaton északnyugaton több lesz a felhő, másutt, az ország nagyobb részén viszont több órára kisüt a nap. Eleinte északnyugaton még eshet, majd újabb csapadékra késő délutántól számíthatunk: először a Dunántúlon, majd estefelé a főváros, valamint az Északi-középhegység térségében is egyre több helyen alakul ki zápor, zivatar. Az Alföld nagy részén szombat estig ugyanakkor csapadék nem valószínű. A déli szél többfelé megélénkül, északnyugaton időnként megerősödik.

A csúcshőmérséklet többnyire 22 és 27 fok között várható, de nyugaton csupán 17, 21, ugyanakkor délkeleten akár 28, 29 fok valószínű. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő.

Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, keleten lesz vékonyabb a felhőzet, majd délután, késő délután délnyugat felől egyre nagyobb területen kisüt a nap, illetve kiderül az ég. Sokfelé várható eső, zápor, zivatar, nagy területen jelentős csapadék valószínű. Délutántól délnyugat felől szűnik a csapadék. Kezdetben a délies, majd az északnyugatira, nyugatira forduló szelet kísérik erős, főként zivatarok környezetében helyenként viharos lökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Tiszántúlon még 25 és 29, a Nyugat-Dunántúlon már csak 15 és 18 fok között várható.