Elmondta: országos hálózatukban 64 iroda fogadja a hozzájuk forduló fogyasztókat, és látja el őket panaszuk kezeléséhez szükséges tanácsokkal. Tavaly több mint 13 ezren keresték meg az irodákat, számuk évről évre növekszik, és már nemcsak az egyéni fogyasztók, hanem a piac más szereplői is igénybe veszik a fogyasztóvédelmi szolgálatot.

Dietz Gusztávné tájékoztatása szerint az OFE 64 irodájának működtetéséhez - megkötések nélküli felhasználás esetén - legkevesebb 30 millió forintra lenne szükség, azonban a legutóbbi pályázaton 24 millió forint támogatást nyertek el az irodák működtetésére a szakterületet felügyelő Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) pályázatán a 2009. június 1-jétől számított egy évre.


Az OFE elnöke megjegyezte: a jelenlegi szabályozás szerint az elnyert 24 millió forint pályázati forrásból 20 millió forintot arra a hét OFE-irodára kell fordítani, amelyek tagjai a fogyasztóvédelmi törvény alapján létrehozott Fogyasztóvédelmi Tanácsadói Irodák országos hálózatának, a többi 54 civil szerveződésként működő irodára 4 millió forint marad, amelyből nem lehet megoldani a fenntartásukat.


Az egyesület egyeztetést kezdeményezett a szaktárcánál annak érdekében, hogy továbbra is működtetni tudják a 64 irodát, és ne kelljen megszüntetni vagy klubként működtetni a fogyasztókkal leginkább közvetlen kapcsolatban álló szolgálatot.


Dietz Gusztávné elmondta: több civil fogyasztóvédelmi szervezet is már többször szóvá tette az országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságában, hogy a civil feladatok ellátásához szükséges pénzügyi háttér bizonytalan, kiszámíthatatlan. Ezt tovább tetézi, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság által együttműködésre kijelölt irodák, amelyek a Fogyasztóvédelmi Tanácsadói Iroda országos hálózatának tagjai, előnyben részesülnek a pályázatokon, miközben a már bizonyítottan jól működő szolgáltatások működtetése veszélybe kerülhet.


A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a hét elején kiadott közleményében jelezte, hogy a pályáztatási rendszer miatt az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület - Magyarország legnagyobb fogyasztóvédelmi szervezete - tanácsadó irodáinak tucatjait lesz kénytelen bezárni.


A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) erre a felvetésre úgy reagált, hogy sajnálatos módon az idén sem, de a közeljövőben sem várható, hogy a fogyasztóvédelmi szervezetek olyan mértékű forráshoz jussanak, amely valamennyi szervezet számára kielégítően biztosítaná az általuk üzemeltetett irodák költségvetési pénzből történő finanszírozását.