A tavaly 9,5 milliárd forintos rádiós reklámtorta idén mintegy 8 milliárdos lehet, amelynek felét szeretné elvinni az RSH - mondta Hanák Tamás, a cég ügyvezető igazgatója egy szerdai sajtótájékoztatón.

Az RSH-t tavaly év végén alapították, de már most ők értékesítik az országos lefedettségű Kossuth, Petőfi, Bartók és Dankó rádiók reklámidejét. Csak velük szerződött a budapesti Sláger FM és még 18 helyi adó. Ezek mellett partneri szerződésük van további 40 regionális csatornával. Ezzel naponta 3,7 millió, hetente pedig 4,9 millió hallgatót érnek el.

Radio Sales House Kft.-t 51 százalékban a HGY Invest Kft., 49-ben pedig az Atmedia Kft. tulajdonolja.

Az Atmedia a TV2, a közmédia, és még számos tévécsatorna reklámidejét értékesítette, nemrég pedig kiderült: a céget felvásárolja - a Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó hitelezőjeként a sajtóban többször említett, a Tokaj Kereskedőház felügyelőbizottságát is megjárt - Tombor András által alapított Visus Invest Kft.

A HGY Investet a Hamu ás Gyémánt cégcsoportot felépítő Krskó Tibor és - Rogán Antal egykori szomszédja - Csetényi Csaba közösen alapította 2010 szeptemberében, Csetényi 2015 októberében szállt ki a vállalkozásból. A HGY Investnek és az új cégnek, a Radio Sales House-nak ugyanakkor a bejegyzett székhelye (1016 Budapest, Lisznyai utca 38.) ugyanaz a cím, mint a Csetényi-cégeké, köztük a kormányzati kommunikációban is részt vevő Network 360 Kft.-nek (korábbi nevén HG 360 Kft.) és Affiliate Network Kft.-nek.

A magyar rádiós piac jelentősen átalakult. A Class FM analóg sugárzásának megszűnésével sok csatorna "nyert" leginkább talán a Petőfi Rádió, de a Kossuth és a Sláger FM is - mondta Géczi Tamás, az Inspira Media Research ügyvezető igazgatója.

A Class FM, amely online folytatta a sugárzást mintegy 5 százalékra tehető, amely mindenképpen figyelemreméltó - tette hozzá.

A szintén fiatal cég úgynevezett naplózással méri a hallgatottságot. Ennek lényege, hogy a kutatásban részt vevő emberek - összesen mintegy 6 ezer - egy digitális naplóba vezetik, hogy milyen rádiót hallgattak egy adott napon. Ez többek között azért jó, mert így az is kiderül, hogy milyen elérése van például egy plázában szóló rádiónak. Az adatok ráadásul negyedórás bontásban is elérhetők, amely a programtervezéshez ad segítséget.

A cég egyébként indul a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hallgatottság-mérési tenderén is. Korábban a TNS Hoffmann-Mediameter szolgáltatott adatokat.

A Kossuth és a Petőfi fej-fej mellett

A 90 százalékos elérésű Kossuth rádió a teljes felnőtt lakosság körében 20,1 százalékos hallgatottsággal bír, míg a 86 százalékos Petőfi rádió 19,8 százalékkal bír - derült ki a kutatásból. Ez persze nem meglepő, hiszen ezen a listán együtt szerepelnek a különböző elérésű adót.

Forrás: Inspira Media Research

Országosan a jóval kisebb lefedettségű Music Fm és a Rádió 1 következik 7,5 és 6,9 százalékos piaci részaránnyal. A Budapest környéki Sláger FM (28 százalékos elérés) 6,5 százalékot visz, míg a Dankó Rádió a 77 százalékos lefedettsége ellenére csak 4 százalékot hasít ki a tortából. A Bartók 2,5 százalékot visz el 68 százalékos elérés mellett.

Más a kép a kereskedelmi szempontból releváns 18-59 éves korosztályban. Itt a Petőfi magasan vezet, majd a Kossuth, a Music FM, a Rádió 1, a Sláger FM, a Dankó rádió, a Rock Rádió és a Bartók az elsők.

Forrás: Inspira Media Research

Budapesten szintén a kereskedelmi célcsoportot nézve már a Music FM vezet 21,4 százalékkal. Ezt követi a Sláger FM (19,2), a Petőfi (17,6), a Rádió 1 (16,2), a Kossuth (8,8), a Rock Rádió (6,6), a Jazzy (5,3), az InfoRádió (4,5) és a Klub Rádió (4,5).

Forrás: Inspira Media Research

A regionális piacokon továbbra is a helyi adók a leghallgatottabbak a 18-59 éves korcsoportban. Nyíregyházán például a Retro Rádió hallgatói elérése 36,2 százalék, a Sunshine FM-é 32,6 százalék, a Rádió1 elérése 15,5 százalék, míg a Petőfi rádióé 12,6 százalék. Miskolcon a Rádió M vezeti a hallgatottsági listát 44,3 százalékkal, Szegeden pedig a Rádió 88 elérése 53,9 százalékos.