A rektor magasabb vezető. A magasabb vezetői megbízásokra benyújtott pályázatok rangsorolásáról a szenátus dönt. A fenntartó dönt a rektorjelölt személyéről. Az MRK Elnöksége azt javasolja tagintézményei, a magyar egyetemek és főiskolák számára, hogy a rektori pályázatok véleményezése és rangsorolása során - annak érdekében, hogy a döntést meghozó fenntartó lehető legmegalapozottabb szakmai döntését elősegítsék - részletesen mutassák be a fenntartó számára a rektori pályázatról kialakított szenátusi véleményt, amely tükrözze, hogy a pályázó szakmailag alkalmas-e a rektori megbízás betöltésére. Segítsék a döntéshozó munkáját azzal is, hogy a rangsort megállapító szenátusi szavazás részletes eredményét szintén bemutatják a döntéshozó számára, egyben egyértelmű rangsort állítsanak fel az alkalmasnak szavazott jelöltek között. Ennek érdekében a rangsorolást addig javasolt folytatni, amíg a két legtöbb szavazatot elért pályázó közötti végső szavazás eredményeként egyértelműen meg nem fogalmazódik a szenátus javaslata arról, hogy kit javasol a fenntartó számára.

A kérdésről februárban várható végső döntés az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), a Hallgató Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és az MRK között. (Napi Gazdaság, 2013. január 14.) A jelenlegi elképzelések és tárgyalási pozíciók értelmében ugyanis a felsőoktatási törvény "újramódosításával" visszaadná a kérdéskörben az egyetemek, főiskolák korábbi autonómiáját. Egyebek között erről született megállapodás a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter között a január közepi tárgyalásán. Kiss Dávid, a HÖOK elnökségi tagja akkor a Napi Gazdaságnak elmondta, a korábbi gyakorlat újbóli alkalmazásával ismét öt jelöltről adhat ajánlást majd az egyetemi szenátus az illetékes tárcavezetőnek, aki legfeljebb rábólinthat vagy elutasíthatja azt, ő maga azonban közvetlenül nem nevezhet ki a felsőoktatási intézmények élére vezetőt. A kancellár kinevezéséről szóló egyeztetésre februárban kerül sor − tette hozzá Kiss.