Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a fővárosban, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés - írja az MTI.

Az ország déli és középső területein több járásra már a riasztást is kiadták. Ezeken a területeken már a következő órákban intenzív záporok, zivatarok várhatók, rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több csapadék hullhat.

A délelőtti órákig elsősorban a Duna vonalának térségében várhatók zivatarok lokálisan nagyobb mennyiségű csapadékkal, kis méretű jéggel, erős széllel. Ezt követően az éjféli órákig több helyen is kialakulhatnak zivatarok, felhőszakadás során pedig akár 40 milliméter körüli eső is hullhat, emellett jégeső, illetve erős vagy viharos szél is előfordulhat.

Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet 17-25 Celsius-fok között alakul. Késő este 11-15 fok közé hűlhet a levegő.