Kiderült, mennyi pénz jár vissza a devizahiteleseknek

Érzékelhető gazdasági impulzust vár az MNB a devizahiteleseknek visszajáró pénzektől – ez derül ki a jegybank Inflációs jelentéséből. A növekvő fogyasztás révén a GDP 0,2-0,3 százalékkal lehet magasabb az alappályához képest, a növekedés azonban így is elmarad az ideitől.
Papp Zsolt, 2014. szeptember 25. csütörtök, 15:41

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nyilvánosságra a részletes Inflációs jelentését. Az előzetes adatokból már tudható volt, hogy a MNB az idei GDP-előrejelzést 3,3 százalékra módosította, míg jövőre ennél kisebb, 2,5 százalékos gazdasági bővülést vár az idei 0,1 százalékos és a 2015-ös 2,5 százalékos infláció mellett.

A jelentés részenként az MNB elemzői górcső alá vették a Kúria döntése nyomán a deviza- és forinthiteleseknek visszajáró százmilliárdok gazdasági hatásait. A jegybank most azzal számol, hogy a bankoknak 942 milliárd forintot kell visszafizetniük az ügyfeleiknek az árfolyamrés alkalmazása és a különböző díjemelések miatt. A még érvényben levő hiteleknél a visszajáró részt a tőkéből leírják, ugyanakkor a már lejárt hitelek esetében a volt adósok készpénzhez jutnak, ami számottevően befolyásolhatja a fogyasztási szokásokat - így a GDP-növekedést.

Ugyanakkor nem csak a visszafizetés növelheti a lakossági fogyasztási kedvet, hanem a hitelek törlesztőrészleteinek csökkenése, ami 120 milliárd forintra becsülhető a teljes 942 milliárd forintos csomagból - olvasható a jelentésben. Az MNB becslése szerint a már lezárt szerződésekből a lakosságnak 105 milliárd forintos egyszeri többletjövedelme keletkezhet - ami a GDP 0,3 százalékára rúgó összeg.

Forrás: MNB
Napi.hu

Az MNB becslése szerint a 942 milliárd forintos csomag a 2015-ös lakossági fogyasztást 0,9 százalékkal növelheti, ennek révén a gazdasági növekedés plusz 0,2-0,3 százalékos impulzust kaphat. A még élő szerződések esetében a lakosság tőketartozása csökken - így a törlesztőrészletek is mérséklődnek, vagyis az elkölthető jövedelem mintegy 120 milliárd forinttal növekszik ezen háztartásoknál is - ráadásul az a többletfogyasztás tartósan megmaradhat, s nem csak egyszeri impulzusként jelentkezhet.

Ami jó a lakosságnak az nem lesz jó a bankoknak, hisz a 942 milliárd forintot valamiből ki kell termelni. A közel ezer milliárdos teher az MNB szerint "közvetve a hitelezési aktivitást is érintheti", magyarán még tovább csökkenhet a bankok hitelezési hajlandósága, ugyanakkor a hitelkínálat drasztikus megváltozása kizárható az MNB szakértői szerint - és ebben már beszámolták a várható forintosítási hullámot is.

Az MNB Makrogazdasági előrejelezése
201320142015
TényElőrejelzés
JúniusAktuálisJúniusAktuális
Infláció (éves átlag)
Maginfláció3,32,42,43,02,9
Indirekt adóhatásoktól szűrt maginfláció1,51,61,62,82,7
Infláció1,70,00,12,52,5
Gazdasági növekedés
Külső kereslet (GDP alapon)1,01,91,52,11,7
Háztartások fogyasztási kiadása0,22,02,21,92,6
Kormányzat végső fogyasztása1,41,40,8-0,30,1
Állóeszköz-felhalmozás5,88,412,53,92,6
Belföldi felhasználás0,83,13,61,92,1
Export5,36,26,56,65,9
Import5,36,77,16,56,0
GDP1,12,93,32,52,4
Külső egyensúly
Folyó fizetési mérleg egyenlege3,13,13,13,33,1
Külső finanszírozási képesség6,86,47,06,46,2
Államháztartás
ESA-egyenleg-2,4-2,7-2,8-2,6-2,6
Munkapiac
Nemzetgazdasági bruttó átlagkereset3,12,83,23,73,4
Nemzetgazdasági foglalkoztatottság1,63,54,40,80,2
Versenyszféra bruttó átlagkereset3,64,24,24,04,0
Versenyszféra foglalkoztatottság0,82,84,21,00,1
Munkanélküliség10,28,78,17,97,8
Versenyszféra fajlagos munkaköltség2,33,54,42,00,7
Lakossági reáljövedelem1,53,23,91,51,9
Forrás: MNB

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tever kneif, 2014.09.26 18:58

Kiderült: így nyertek százmilliárdokat Matolcsyék
2014. szeptember 26. 18:13


A folyamatos jegybanki kamatcsökkentések a kamateredmény sort, míg a gyengébb forintárfolyam a devizaárfolyamból származó eredmény sort javította jelentősen és ez tette lehetővé, hogy az alapítványok számára úgy adjon át 200 milliárd forintnyi vagyont a jegybank, hogy közben az első félévi eredménye még mindig 18 milliárdos nyereséget tartalmazzon - többek között ez derült ki a Magyar Nemzeti Bank ma közzétett első féléves jelentéséből. Az anyag egyik érdekes ábrája szerint jórészt a márciusi dollárkötvény-kibocsátás hatására (ami a jegybanki tartalékba került át) a tartalékok átlagos bekerülési árfolyama euróban kifejezve szép lassan felkúszott 290-ig, noha egy éve még 274-nél láthattuk. Mindez azt is jelenti, hogy ha a jelenlegi 311 körüli szinten maradna tartósan az euró árfolyama, akkor például euróként már "csak" 7-8%-os nyereséget tudna elkönyvelni a jegybank a devizahitelek forintosításához eladandó devizán. Igaz, mivel ez várhatóan sok milliárd eurós tétel lesz, így az általa kereshető nyereség még így is brutális összeget adhat ki, ami potenciálisan további "költekezés" előtt nyitná meg az utat. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk, illetve vélemény cikkben külön foglalkoztunk az alapítványi vagyonátadás közgazdasági képzést támogató részével:

Jövőre még brutálisabban költekezhet az MNB

2014. szeptember 5. - 14:28


A Magyar Nemzeti Bank úgy tud 200 milliárdot elkölteni, hogy még marad is neki. Mégis honnan? A lecsupaszított válasz az, hogy árfolyamnyereségből. Az erősebb forint mellett vett devizatartalékát most sokkal gyengébb forint mellett váltja a kormánynak, ezért pedig nyereséget számol el. Megkérdeztük a jegybankot, hogy pontosan milyen ügyletek állnak a dolog mögött és próbáltak-e minél nagyobb árfolyamnyereséget elérni valamilyen módon. Elmondásuk szerint ez utóbbi nem történt meg, míg az ügyletek konkrét részleteit nem mondhatják el, mert abból kikövetkeztethető lenne, hogy volt-e intervenció. Az ügy kapcsán hangsúlyozni szeretnénk, hogy szerintünk még messze nincs vége a történetnek, hiszen a jövő év elején esedékes forintosítás újabb brutális nyereséget hozhat majd a jegybanknak, aki úgy tűnik, nem lesz rest azt elkölteni. ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

coni, 2014.09.26 18:47

A magyar bankszektor évek óta veszteséges, az egész magyar társadalomra szétterítik az adósmentést. Azok is fizetnek akik se autót, se lakást nem vettek hitelre.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tever kneif, 2014.09.26 17:59

A külföldi KAPITAL felfedezte a megyar real gazdasagot.
Nött a magyar gazdasagba törtenö direkt beteiligung illetve inveszticio.
A penz oda aramlik, ahol ma biztonsagba van !

- Óriáscég vetett szemet a Wizz Airre
A német Lufthansa fel kívánta vásárolni Wizz Airt - írja vállalati és bank bennfentesekre hivatkozva a Wirtschafts Woche című német hetilap online kiadása. A német társaság tárgyalásokat folytatott a Wizz...

- Ezek a magyar cégek a legnépszerűbbek:

A vállalati felvásárlások és fúziók piacát 2014 első fél évében is az IT és a telekommunikáció, illetve a médiaszektor uralta Magyarországon, az ügyletek többségét belföldi társaságok bonyolították le - derül ki az EY legfrissebb M&A Barométer felméréséből.

Az elérhető adatok alapján a tranzakciók száma és értéke is emelkedett a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. Az idei első fél évben 48 üzletet hoztak nyilvánosságra, amely több mint 14 százalékos növekedés. A tranzakciók becsült összértéke 850 millió dollár volt, amely mintegy 250 százalékos emelkedés a tavalyi év első hat hónapjához képest.

Iparági szempontból az IT-technológia, valamint a telekommunikáció, médiaszektor volt a legnépszerűbb a vállalati tranzakciós piacon.

Dezse Margaret, az EY tranzakciós tanácsadási szolgáltatások üzletágának vezető partnere szerint szerencsés fordulat, hogy Magyarországon erőteljes növekedés és támogatói környezet érzékelhető a startupok és a tech-cégek terén, akik egyre inkább felkeltik a külföldi nagybefektetők érdeklődését.

- A GVH rábólintott a magyarországi megaüzletre
2014. július 23., szerda 10:58
A Kreatív Online az Axel Springer (AS) által megerősített információja szerint úgy tudja, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte az AS és a Ringer magyarországi egyesülését, így elhárult a hatósági...

- Budapest újra felkerült a befektetők térképére
2014. szeptember 26., péntek 12:36 Napi.hu

A régió fővárosai közül Budapest újra vonzó befektetési célpont. Az üzleti lokáció kiválasztásakor az elsődleges szempont a humántőke......

stb.

MAGYARORSZAG ahol invesztalni erdemes. Aramlik a real gazdasagba a KAPITAL!

Gazdasagi növekves, penzügyi atlathato stabilitas, stabil FORINT, biztos politikai hatter.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tever kneif, 2014.09.26 17:22

ITT a BIZONYITEK !

AZ MNB jol teljesitett.

18 milliárdos nyereség az MNB-nél
2014. szeptember 26., péntek 16:21 MTI-Eco

Az MNB a progressiv penzügyi tamogatasaval fellenditette a magyar gazdasagot, amely figyelemre
melto eredmenyeket produkalt. Növekedett a belsö gazdasagi termeles, növekedett az export.

Minamellett 18 milliárdos nyereséget ert el az MNB-nél 2014 első fél évében.
Az MNB eredménye a devizaárfolyam-változásból származó nyereség emelkedésének, valamint - az alacsonyabb alapkamat miatt adódó - pozitív kamateredménynek tudható be.

A mai penzügyi es gazdasagi helyzet idöbeli felismerese es arra valo egyedülallo, nem mindennapi gyors es elörelato intezkedesevel bizonyitotta, milyen modon lehet Magyarorszag, azon belül is a gazdasag erdekeit szolgalni.

A magyar FORINT stabilitasa megadta az erösödes utjat, a penzügyi es gazdasagi eredmenyek alapjan.

ELISMERES !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sahar, 2014.09.26 16:47

Az a baj, hogy a legtöbb adós problémáit nem oldja meg a készülő projekt. Ugyanis az adósok tökeadósságaik, legalább 65 %-al lettek magasabbak, mig a legutóbbi hirek szerint 27 %-ot kapnának vissza, illetve ennyivel csökkenne a törlesztő részlet. Na és a fennmaradó közel 30 % ? Ennyivel nem emelkedtek a bevételek ! Lesz egy kis fogyasztási fellendülés, mivel sokan jobb helyzetbe fognak kerülni, de az ingatlanok tömegestül fognak árverésre kerülni. Illetve a bankok nem foglalkoznak ezzel, eladják csomagban faktor cégeknek akik majd megpróbálják valamiképpen bahajtani. Nem lesz egyszerü. Én még emiatt nagy társadalmi cirkuszt jósolok !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html