A megújuló energiák alkalmazásának szélesebb körben való elterjesztése a Nemzeti Energiastratégiai Tervben meghirdetett cél. Ehhez a programhoz szervesen illeszkedik a geotermikus energia termelésének és hasznosításának fejlesztése. A tanulmány szerint hazánk természeti adottságai összességében kedvezők: nem csak a jelenben, a távolabbi jövőben is adottak a hatékony geotermikusenergia-termelés feltételei.

Ugyanakkor a feltárás, kitermelés és hasznosítás jelentős anyagi forrásokat és jól képzett szakembereket igényel - derül ki az MEKH közleményéből. A szerzők szerint az eddig sem volt kérdéses, hogy a termálvizű fürdők óriási kincsei az országnak, a geotermikus energiában rejlő lehetőségeket még csak most kezdik feltárni.

A hazai geotermikus piacon egyre több szereplő jelenik meg, tavaly februárban a Pannergy vizsgálta meg, hogy a csoport által kiszolgált távhőrendszerek közös hőtermelői stratégiai elképzeléseivel, hogy a piaci, a technológiai és környezetvédelmi lehetőségekhez mérten maximális mennyiségű, környezetbarát és egyben a legalacsonyabb költségű geotermikus hőt tápláljanak be

A Magyarország geotermikus felmérése 2016 című kiadvány elektronikus úton bárki számára elérhető a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal honlapján.