BUX
38232

Kiemelt beruházás lett egy uszodafejlesztés

Kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a Budapest XI. kerületében lévő Tüskecsarnok beruházásához kapcsolódó uszodafejlesztéssel összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, és kijelölte az eljáró hatóságokat a Magyar Közlönyben pénteken megjelent rendeletében.

NAPI, 2013. január 4. péntek, 15:42

A kiemelt jelentőségű közigazgatási hatósági ügyekben hozott döntés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. A kormány tavaly december végén döntött, hogy megépülhet az 50 méteres uszoda a Tüskecsarnok mellé. A kormány célja, hogy a Tüskecsarnok mellett az úszó- és vízisportok számára egy olyan uszodát hozzon létre, amely egyúttal a diáksportot is jól szolgája majd.

Vígh László kormánybiztos a december 21-i bejelentéskor azt mondta: az uszoda 2,2 milliárd forintból valósulhat meg, várhatóan 2014 harmadik negyedévében nyithatja meg kapuit. A létesítményhez 1000 fős lelátó épül majd.

Magát a Tüskecsarnokot 1993-ban kezdték építeni, de a beruházás 1996-ban leállt, és a kormány korábban döntött arról, hogy a félbemaradt építkezést folytatni kell. A 4000 fős létesítmény 2014 első negyedévére készülhet el.