Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Kékesi Tibor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista tagja úgy látja: a reáljövedelmek 0,5-0,6 százalékban nőhetnek, így megáll az életszínvonal visszaesése. Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) főtitkára szerint a költségvetés abszolút vesztesei az önkormányzatok, amelyek működési és fenntartási költségeinek állami része a 4,5 százalékra tervezett infláció mellett 2008-ban 7 százalékkal csökken, holott már idén is jelentős működési zavarok mutatkoznak. A kormány javaslata szerint a települések a következő évben valamivel több mint 3200 milliárd forintból gazdálkodhatnak, ami 3 százalékkal több az ideinél. A központi költségvetésből származó és az átengedett bevétel mérsékelten nő: az idei 1300 milliárd forint jövőre legfeljebb 20-30 milliárddal lesz több. A pénzromlás várható üteme azonban meghaladja a bevételek tervezett növekedését, a forráshiányt így az érdekszövetség szerint hitelből kell fedezni. Zongor szerint a kötelező feladatok ellátására már eddig is sok önkormányzat vett fel hitelt, egy közepes nagyságú megyeszékhely legalább 2-3 milliárd forintos adósságot halmozott fel emiatt. Néhány város az utóbbi évben már működésének 10-20 százalékát volt kénytelen hitelből fedezni, mert nem volt honnan lefaragni - írják a mai lapok.