Kik a leggazdagabb magyarok? - jön a sokatmondó lista

Már csak egyet kell aludni, hogy megtudjuk, kik kerültek be az idei A 100 leggazdagabb című kiadványba. Néhány részletet már most elárulunk!
Dzindzisz Sztefan, 2017. április 26. szerda, 15:12

A legtehetősebb magyarok rangsorát 2011-2016 között Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. első embere vezette. Tavaly második helyen tavaly Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa, míg a harmadikon Demján Sándor állt.

A 2017-ös felmérés eredményeiből, hogy a magyarországi 100-as elitklubba szóló "belépőjegy" minimális mértéke idén tovább nőtt és már 7,5 milliárd forintra emelkedett - ez 700 millió forinttal haladja meg a múlt évit, illetve másfélmilliárddal magasabb a 2015-ösnél.

Amennyiben nem bír csütörtökig várni, úgy itt egy kis ízelítő a kiadványból:

A Napi.hu - immár hagyományosan tavasszal megjelenő - magyarországi listáján szereplők összvagyona idén - látványos ugrás nyomán - már megközelítette a 3380 milliárd forintot - ez csaknem hatszázmilliárddal haladja meg az egy évvel korábbit (a múlt évi 180 milliárdos emelkedés után).

Április 27-től kapható
A 100 leggazdagabb 2017 című kiadvány április 27-től kapható a nagyobb újságárusoknál, a Libri üzleteiben, valamint a Bookline-on.
A kiadványt itt is megrendelheti.

Ez azt jelenti, hogy a 21,4 százalékos gyarapodás megint csak jócskán felülmúlta a 2016 egészében a KSH által mért 0,4 százalékos fogyasztói árindexet, azaz reálértéken csaknem huszonegy százalékkal nőtt a magyar nábobok vagyona.

Mi alapján számolunk?

A vélelmeket és feltételezéseket természetesen nem tudjuk - és eddig sem tudtuk - bekalkulálni a vagyonok felmérésébe, de idén is legjobb tudásunk szerint próbáltunk utánajárni a szóbeszédek valóságalapjának.

A 100 leggazdagabb vagyonbecslésének alapja a cégvagyon feltérképezése. A cégvagyon legjobb mutatószáma megítélésünk szerint a saját tőke. Ez jelenti a kiindulópontot. Emellé sorakozik fel a nyilvános mérlegekből kideríthető eredmény, azaz a profit és az osztalék. A vagyonértékelésnél figyelembe vesszük a rövid és hosszú lejáratú hiteleket, az eredménytartalékot és azokat a cégeket, amelyekben gazdagjaink tulajdonrésszel rendelkeznek.

Az így kialakult képet árnyalja a cég vagy a cégtulajdonos birtokában levő ingatlanok becsült értéke vagy a bérleti díj nagysága. A "finomhangolásnál" a cég piaci értékét és helyzetét, piaci részesedését, külpiaci aktivitását és kapcsolatait is figyelembe vesszük. És persze megkeressük a legfőbb konkurenseket is − ők bizonyára sokat tudnak ellenfelük vélt vagy valós gyengeségeiről. Az így összeállított szócikkel és vagyonbecsléssel állunk az érintettek elé, akik kommentálhatják ezt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

AgiHugi, 2017.04.27 06:44

Rendkivul sajnalatos, hogy a magyar milliardosok szegenynek szamitanak. :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html