BUX
38568

Kilépjünk a magánnyugdíjból vagy sem?

Nyolc szakértő a maradásra biztat, a Stabilitás Pénztárszövetség pedig első körben a törvényjavaslat elfogadását próbálja megakadályozni. A nemzetgazdasági miniszter már döntött a visszalépésről.

MTI-Eco, 2010. november 29. hétfő, 13:49

A Stabilitás Pénztárszövetségnek nincs joga arra, hogy maradásra biztassa a magán-nyugdíjpénztárak tagjait, de előbb a törvényjavaslat elfogadását próbálja megakadályozni, majd ha ez nem sikerült, akkor magyar és nemzetközi jogorvoslatokkal él - mondta Bába Julianna a szervezet elnöke a maradok.blog.hu-nak adott interjúban. A parlament előtt lévő, és a magán-nyugdíjpénztári tagokat az állami nyugdíjrendszerbe átvivő törvényjavaslat elfogadásáig a Stabilitás Pénztárszövetség annyit tehet, hogy megkísérli megakadályozni azt, hogy a javaslatból törvény legyen. Különösen azt nehezményezik, hogy ahogyan a magán-nyugdíjpénztári tagdíjnak az állami pénztárba 2011 végéig történő átutalását kötelezővé tevő, illetve a pályakezdők kötelező magánpénztári belépését eltörlő törvény előkészítésekor, úgy a mostani javaslat beterjesztése előtt sem konzultált a kormány a magán-pénztárakkal - mondta az elnök.A pénztárak készítettek tervet arra, hogy az állami költségvetés kiadási oldalán milyen tételeket lehetne törölni, hogy csökkenjen az állam kiadása, de javaslataikat a kormány nem hallgatta meg. A mostani törvényjavaslattal a kormány átlépte azokat az alkotmányos határokat, amelyeket egy kormány sem léphet át - tette hozzá.A Stabilitás - a törvény elfogadása esetén - előbb a köztársasági elnököt kéri fel arra, hogy ne írja alá, hanem küldje el azt az Alkotmánybírósághoz (AB) előzetes normakontrollra. Amennyiben ez nem történik meg, úgy maga kéri az AB-től a törvény megsemmisítését. Az ugyan is sérti az állampolgárok önrendelkezését, és a közteherviselést is. Ezeket pedig vizsgálhatja az AB, ha a tulajdon sérelmének vizsgálatától el is tiltotta az alkotmány módosítása. Amennyiben az AB nem tárgyalja az ügyet - amire elegendő ideje lenne december közepe és január vége közt - akkor következik a nemzetközi jogorvoslat. Levelet írnak Barroso európai bizottsági elnöknek, értesítik az Európai Parlamentet, illetve keresetet indítanak az emberi jogi bíróság előtt.Arra a kérdésre, hogy a tagok mit tehetnek a jelenlegi helyzetben, azt válaszolta Bába Julianna, hogy várják meg a törvény elfogadását.Matolcsy már döntöttAz mnyp-tagok egységes visszaléptetése államosítás lett volna, ami ellentétes egy konzervatív polgári kormány közgazdasági gondolkozásával - nyilatkozta a nemzetgazdasági miniszter a Népszabadságnak hozzátéve, hogy a kabinet biztosítja a szabad választás lehetőségét, aminek viszont vannak következményei.Matolcsy György elmondta: már döntött az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépésről, mert őt meggyőzte a kormány nyugdíjmentő csomagja. Hozzátette: mindig is azon a véleményen volt, hogy 1998-ban nem kellett volna bevezetni a kötelező magánnyugdíjrendszert, mert olyan lyukat üt az állami nyugdíjkasszán, amit nem lehet pótolni.Nyolcan a maradásra buzdítanakA magánnyugdíjpénztárakban maradásra buzdítja a tagokat nyolc közgazdász, közöttük volt miniszterek, közös nyilatkozatukban. Az MTI-nek is eljuttatott dokumentumban, amelyet Bauer Tamás, Békesi László, Bokros Lajos, Csillag István, Mihályi Péter, Petschnig Mária Zita, Simonovits András és Soós Károly Attila szignált kifejtik: "a kormány politikája a gazdasági egyensúly újabb megbomlásával, Magyarország tartós leszakadásával fenyeget, és veszélybe sodorja magyarok millióinak időskori megélhetését".Azt írják: olyan szakemberekként, akik részt vettek az elmúlt évtizedek eredményes reformjainak kidolgozásában és megvalósításában, és elkötelezettek Magyarország gazdasági felemelkedése és európai integrációja mellett, megdöbbenéssel látják a jelenlegi kormánynak az "elemi gazdasági ésszerűséget sutba dobó, a köztársaság alkotmányát és az Európai Unió normáit semmibe vevő akcióit a nyugdíjrendszer szétverésére, az adórendszer felforgatására és a szükséges reformok további elodázására"."Tekintettel arra is, hogy a kormány ugyanúgy, ahogy a magánnyugdíjakkal kapcsolatos szándékait a választások előtt titkolta, most is titkolja, hogy ha sikerülne felszámolni a magánnyugdíj-rendszert, mit tervez az állami nyugdíjakkal, és azt is, hogy pótolja-e és hogyan a különadókat, ha azok meghirdetett alkalmazási ideje lejár" - írják.Arra bátorítják ezért a magánnyugdíjpénztárak tagjait, hogy tartsanak ki a magánpénztárak mellett, ragaszkodjanak a sok-sok év alatt képzett megtakarításukhoz, öregkori megélhetésük biztos alapjához.Hozzáteszik: támogatnak minden, hazai és európai jogorvoslati lépést a nyugdíjpénztári tagok és a különadókkal sújtott személyek és vállalkozások érdekeinek védelmében.Felhívják továbbá az európai politikai és gazdasági közvéleményt, az Európai Unió felelős tisztségviselőit, hogy vessék latba befolyásukat a jelenlegi magyar kormány "kalandor lépéseivel szemben, amelyek ellentétesek azokkal a közösségi normákkal, amelyek követésére Magyarország a csatlakozáskor kötelezettséget vállalt".