Szolgáltatások
Gazdaság
Vállalatok
Tőzsde
Adózás
Ingatlan
Mellékletek
Előfizetés
Napilap
2012. február 4., szombat 13:36   Domokos László

Kínai referenst keres az NGM

A nemzetgazdasági tárca pályázatot hirdetett kínai referens munkakör betöltésére.

A nemzetgazdasági tárca pályázatot hirdetett kínai referens munkakör betöltésére, aki a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos mellett dolgozik majd. A kínai referens dolga lesz többek közt a közreműködés a kormánybiztos tárgyalásaihoz, nyilvános szerepléseihez szükséges háttéranyagok, prezentációk összeállításában, szerkesztésében,  előkészíteni az előterjesztéseket, jelentéseket, levelezést bonyolítani, a kormánybiztos hazai és nemzetközi programjainak szervezése, protokoll feladatok ellátása.

Matolcsy György ugyanis még 2011. december 31-től kezdődően szerezte vissza az orosz és a kínai relációt a nemzeti fejlesztési minisztertől, két évre. A két relációrt felelős kormánybiztosi posztot 2010. december 4-től Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter látta el, ám Fellegi 2011. december 8-án jelentette be, hogy lemond az NFM vezetéséről feladatainak sokasága miatt, mert az IMF-tárgyalásokra akar összpontosítani. A miniszteri poszton Németh Lászlóné váltotta, akit így a jövőben nem terhel az orosz és a kínai reláció.

A most meghirdetett kínai referensi pályázat benyújtásának határideje 2012.február 8-a, a teljes munkaidős állás az elbírálást - ennek határideje 2012. március 9-e - követően azonnal betölthető. A kiírás szerint a pályázati feltételek között szerepel a felsőfokú, C típusú angol nyelvvizsga, legalább 2 év szakmai tapasztalat, valamint előnyt jelenet a gazdasági diplomácia területén szerzett szakmai tapasztalat (elsősorban kínai relációban), a gazdasági elemzői tapasztalat, a Kínai Népköztársaság területén folytatott közép- vagy felsőfokú tanulmány, illetve munkavégzés, továbbá kínai nyelvből a felsőfokú magabiztos nyelvtudás írásban és szóban egyaránt.

Hozzászólok
nitro, 2012. február 4., szombat 16:33

Egy rokon sincs már munka nélkül? És a haverok?
2010-ben kellett volna ezzel kezdeni, hogy szakembereket keresünk felelős pozicióba. Egy ilyen leamortizált bandához milyen ember kívánkozna csatlakozni?

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
pride, 2012. február 4., szombat 16:08

hat a mamokat miert neveztek ki miniszternek?
Vietnam nincs messze KInatol...
valoszinu konkurensek nadbutorban...

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Blama, 2012. február 4., szombat 15:21

Csak most?

Moderációt kérek Válasz erre

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja:
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Ezt olvasta már?
11
22
33
44
55
hirdetés



Napi blog
  • A magyar GDP akár 2-3 százalékkal is csökkenhet, ha Görögország kihullik az euróövezetből. A jóslatok szerint nem leszünk egyedül, a következmények az uniót is sújtják majd – ha nem is ilyen mértékben.
    Az egy főre jutó ledolgozott órák száma jó 30%-kal több Amerikában, mint Európában. Merevebb európai munkaerőpiac, az Európában szokásos magasabb adók negatív hatása a munkaerő kínálatra? És miért a nők dolgoznak többet?
    „Harcosan”, „munkásan”, „küzdelmesen” – a legtöbb barátomtól, ismerősömtől ezt a választ kapom mostanában arra a kérdésemre: hogy van. Kevesebbért kell dolgozni többet.

Egymilliós luxuslakások a fővárosban

Bérlők híján a külföldi tulajdonosok szabadulnának pesti luxuslakásaiktól, így Pesten a kínálat dominál...

Elbocsátások jönnek a járási központokban?

A járások kialakításával a közigazgatás nem lesz sem jobb, sem hatékonyabb, sem gyorsabb.

Súlyos meglepetések várnak ránk

A világ elhibázott úton jár, a döntéshozók által erőltetett irányokba nem vezetnek utak, mert a folyamatokat...

Ki is fizeti a telefonadót? Selmeczi ...

Nem feltétlenül lesz olyan egyszerű szolgáltatót váltani, de a fogyasztói tudatosság akár erősödhet is.

Közeleg a nagy lehetőség

Sok jel utal rá, hamarosan talán véget érhet az április eleje óta tartó korrekció az amerikai részvénypiacon....
Árfolyamok
       
Partnereink

Mellékletek