Kiss Judit, a Manpower ügyvezetője egyenesen paradigmaváltásról beszél. Miközben korábban olcsósága miatt számított népszerűnek a kölcsönzés, most sokkal inkább előtérbe kerülnek a szolgáltatás valódi előnyei. Már a második negyedévtől érzékelték a gyártó szektorok keresletélénkülését, több mint 20 százalékkal nőtt az általuk kölcsönzött munkaerő létszáma, rendelésállományuk most alulról súrolja a tavaly nyárit - amelynek alakulásában egyébként már szintén érződött a válság hatása.

A mostani fellendülés szinte biztosan szezonális, amelyben a szokásos nyári munkacsúcsok hatása is benne van, de azt nem lehet tudni, hogy meddig tart - véli Kiss Judit. Véleménye szerint a kis- és nagykereskedelemben a karácsony előtti szokásos felfutást követően ismét helyreáll majd a kölcsönzési piacon megszokott szezonalitás is, ami lényegében keresletcsökkenést jelent.

Az elektronikában, az autóiparban, valamint kismértékben a szolgáltató szektorban látjuk, hogy valamelyest megmozdult a piac - válaszolták a Napi érdeklődésére a Trenkwaldernél.

Mint a cégnél kifejtették: a válság és a kölcsönzési piacon kitört árverseny várhatóan az itt tevékenykedő vállalkozásokat is megrostálja, mivel ez meglehetősen tőkeigényes és szűk árréssel dolgozó ágazat. Korábban volt olyan tendencia is, hogy kifejezetten a nagy kölcsönző cégeket keresték a partnerek, amelyek garantáltan minőségi és színvonalas szolgáltatást nyújtottak, ám mára már ez is változóban van, mivel egyre nagyobb teret kapnak azok a kis kölcsönző cégek, amelyeknek sokkal alacsonyabb a fenntartási és működési költsége, így alacsonyabb áron tudják kínálni a szolgáltatásaikat - mondták el a Trenkwaldernél.

A nagyobb kölcsönző cégeket sok esetben azért még mindig jobban preferálják a megrendelők, amiben a megbízhatóság és a hosszabb fizetési határidők elviselése is közrejátszik.