Az Nemzetgazdasági Minisztériumot vezető miniszter a Magyar Nemzet interjújának mai megjelenése előtt tájékoztatást kapott Vida Ildikótól, a NAV elnökétől, az amerikai hatóságok - személyét érintő - intézkedéseiről - írta közleményben az NGM.

"Mivel továbbra sem tudjuk, hogy az amerikai döntéshozók milyen konkrét ügy miatt korlátozták Vida Ildikó beutazását az USA-ba, a NGM várja azokat az amerikai információkat, ami alapján az adott ügyben is vizsgálatot tud indítani.

Az NGM utasítására a NAV tovább folytatja azt a már korábban megkezdett vizsgálatot, amelyet a Bunge Zrt. bejelentése alapján az adóhivatal az ÁFA-visszaélések ügyében indított. Mindent megteszünk az ügy alapos kivizsgálása érdekében" - közölte az adóhivatalt felügyelő miniszter tárcája.