Kitör az ellenőrök lázadása a BKK-nál?

Megint bérfeszültség alakult ki a BKK-nál: a tíz éves tapasztalattal rendelkező ellenőröknél is többet keresnek majd a melléjük beosztott újonc segédek - számolt be a Népszava.
Domokos László, 2017. október 30. hétfő, 07:15

Már nettó 150 ezer forintért toboroznak segéd-jegyellenőröket a Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok (BKÜ) Zrt. számára.

Ez a cég a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. februárban alapított leányvállalata, ide szervezték át a jegyellenőröket és az ügyfélszolgálati munkatársakat. A munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó Job and Career Kft. azonnali kezdéssel vesz fel segéd-jegyellenőröket, akik a hivatásos jegyellenőrök mellett teljesítenek feladatot a BKK járatain - írta a napilap.

A gondot az okozza, hogy az újoncoknak ígért nettó 150 ezer forintos bér sok esetben nagyobb, mint a rutinos ellenőröké. Szabó István, a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke ismer olyan ellenőrt, aki 12 év munkaviszony után bruttó 206 ezer forintot kap. A nettó bére 140 ezer forint körül lehet, vagyis kevesebbért fog nagyobb felelősséggel járó munkát végezni, mint a most munkába álló segéd-jegyellenőrök.

A szakszervezet elnöke felszólította a BKÜ vezérigazgatóját, a kialakult helyzet miatt emelje az érintett jegyellenőrök bérét, a bérfeszültségek elkerülése érdekében.

A BKV-nál a buszsofőröknél is bérfeszültség robbant ki, az Egységes Közlekedési Dolgozók Szakszervezete az új sofőrök és a régiek bérkiegyenlítését kezdeményezték. A BKV két legnagyobb érdekképviselete, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége két számjegyű béremelésért akar elérni

Címlapkép forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK