Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az országban összesen körülbelül 45 ezer állami fenntartású férőhely áll a felsőoktatási hallgatók rendelkezésére. Ennek körülbelül egyharmada, 14,5 ezer férőhely a budapesti egyetemekhez tartozik - közölte Vámos Péter.

A legtöbb férőhely a Budapesti Műszaki Egyetemhez tartozik - körülbelül 3500 -, amelyet egyedül az Eötvös Loránd Tudományegyetem férőhelyszáma közelít meg. Mivel az ELTE nagyobb intézmény, a BME hallgatói jobb helyzetben vannak a tekintetben, hogy ott a hallgatókra átlagosan több férőhely jut,

A nappali tagozatos hallgatóknak körülbelül 20 százaléka oldja meg kollégiumban a lakhatását. A HÖOK felmérései szerint országosan körülbelül 5000 hallgató felvételi kérelmét utasítják el. Ez a szám fele-fele arányban oszlik meg Budapest és a vidéki intézmények között - számolt be az elnökhelyettes az InfoRádiónak.

Ebben benne van az a tendencia is, hogy akit egyszer vagy kétszer már elutasítottak, a későbbi években már nem próbálkozik újra. Így a valós igény ennél az aránynál vélhetően nagyobb.

Az elbírálásnál alapvetően a jelentkező szociális helyzetét vizsgálják az intézmények, de a tanulmányi eredmény is kisebb-nagyobb mértékben számít az értékelésben. Mivel az első éves hallgatók egyetemi tanulmányi eredményeit még nem lehet értékelni, szinte kizárólag a szociális helyzetüket értékelik. Az így kialakuló rangsorban betöltött helyük alapján tudnak bekerülni a kollégiumokba.

Azt, hogy az állami intézmények kollégiumi férőhelyeiért mekkora összeget kérhetnek el, egy kormányrendeleti szabályozza. Így férőhelyek 95 százaléka 20-22 ezer forint alatt van.