Egyre több biztosító kapcsolódik be a szolgáltatásalapú egészségbiztosításba. A komoly áttörést az okozta, hogy 2012-től a vállalatok költségként elszámolhatják a befizetett egészségbiztosítási díjakat.

Az Union Biztosító egyike volt azoknak a biztosítóknak, akik 2006-ban részt vettek az egészségügyi kormányzattal folytatott tárgyalásokon, amelyek a több biztosítós egészségbiztosítási rendszer kialakításáról szóltak - emlékeztetett Bóna Katalin, a társaság életbiztosítási ügyvezető igazgatója. A társaság elsőként jelent meg 2008-ban a szolgáltatás alapú önkéntes egészségbiztosítási piacon, 2012-től pedig - érthetően - a munkáltatóknak is kínált csoportos konstrukcióval is bővült a portfólió. Az Uniqa 2011. őszén vezette be MediQa nevű minőségi egészségügyi ellátást nyújtó betegségbiztosítását, amelynek csoportos változatával jelent meg a piacon.

A Generali március elején indította egyéni és munkáltatói Egészségprogramját, amelyek segítségével elkerülhetővé válnak a várólisták és a hálapénz, ráadásul preventív szűrőprogramokon is részt vehetnek az ügyfelek. Paál Zoltán vezérigazgató-helyettese szerint a három csomagban kínált termékek révén havi 5-10 ezer forint közötti összegért már elérhető az alapcsomag járóbeteg-ellátással, labor- és diagnosztikai vizsgálatokkal, 8-16 ezerért pedig a biztosítás a terhesgondozást, házivizitet, betegszállítást és ambuláns műtéteket is fedezi. Az extra csomaguk VIP-szintű kórházi fekvőbeteg-ellátást is tartalmaz. Valamennyi szerződőnek jár a személyre szabott preventív szűrőprogram, és a biztosítottak betegség esetén korlátlanul juthatnak egészségügyi ellátáshoz az ország egész területén.

Az AXA Biztosító az idei év második negyedévében dolgozta ki saját, szolgáltatásalapú, egészségbiztosítási-termékkoncepcióját. Kósa Zoltán vezérigazgató szerint az életbiztosításhoz - amely az AXA számára stratégiai terület a világ számos országában, így hazánkban is - nagyon jól kapcsolódik az egészségbiztosítási tevékenység. A társaság már korábban "rákészült" a piacnyitásra, ennek jegyében adott meg minden támogatást korábban ahhoz, hogy az AXA Egészségpénztár - jelentős mértékben a vállalati ügyfélszegmensben növekedve ­- az egészségpénztári piac három legnagyobb szereplője közé fejlődhessen.

Egyre többen indulnának

A Groupama Garancia Biztosító a tervek szerint az ősz folyamán jelenik meg szolgáltatás-alapú egészségbiztosítási termékkel a piacon, s hasonlóan az év vége felé várható a Signal piacra lépése.

Az Aegonnak jelenleg nincs "szolgáltatásfinanszírozó" terméke, amit a társaság azzal indokolt, hogy az egészségügyi ellátók által jelenleg nyújtott szolgáltatási spektrum, színvonal, területi elérhetőség erősen korlátozza az üzleti biztosítók mozgásterét, hogy olyan terméket fejlesszenek, kínáljanak, melynél a biztosítótól megszokott, illetve elvárt szolgáltatási színvonalat, megbízhatóságot nyújtják úgy, hogy valójában a szolgáltatást közvetlenül nem képesek kontrollálni. Az ING ezt a problémát már korábban megoldotta: a biztosító több, mint egy évtizede működteti saját kórházi hotelszolgáltatását, amelyet a MÁV Kórházban nyitottak meg, ám most már a Honvéd Kórházban van lehetőség arra, hogy a kórházi fekvőbeteg-ellátást igénylő ügyfeleik igényesen kialakított környezetben, beteg centrikus, empatikus ápolás mellett gyógyuljanak a biztosító által üzemeltetett Vitalitás Osztályon. Kótiné Somfai Ágnes, az ING marketing és kommunikációs igazgatója szerint emellett a társaság Esszencia Egészségmegőrző Programot ajánlja, ahol az ügyfél a program keretében a szükséges egészségügyi ellátásokhoz gyorsan, előre egyeztetett időpontban, várólisták nélkül juthat hozzá, és - a választott csomagtól függően - fedezetet kaphat a legtöbb járóbeteg-ellátási szakterületre, nagy értékű diagnosztikára (pl. CT, MRI), ambuláns sebészetre, egynapos sebészetre, betegszállításra és VIP-szintű fekvőbeteg-ellátásra. A program súlyt helyez a megelőzésre is, így évente egyszer lehetőséget biztosít szűrővizsgálat igénybevételére is.

Van-e érdemi kereslet?

A K&H jelenleg nem kínál szolgáltatás alapú egészségbiztosítást, s Kuruc Péter, a társaság élet-, és bankbiztosítási üzletág-vezetője az idén nem vár robbanásszerű növekedést az egészségbiztosítások területén, ugyanakkor középtávon jelentős növekedési potenciál lehet ebben a szegmensben. A jelenlegi gazdasági helyzetben a magánszemélyek fizetőképes rétege meglehetősen szűk és a kedvező adóváltozások ellenére a munkáltatók nagy része sincs abban a helyzetben, hogy növelje a béren kívüli juttatásokat - vélekedik a szakember.

Kósa Zoltán szerint ugyan a magánszemélyek körében igaz, hogy főként a prémium szegmens rendelkezik ma egészségbiztosítással, addig a vállalati szektorban az adórendszeren keresztüli ösztönzés pont abba az irányba hat, hogy az egészségbiztosítás "eljusson" a munkavállalók szélesebb köreihez. Persze - jegyzi meg a szakember - az is igaz, hogy a vállalatok differenciálnak az igénybe vehető szolgáltatások tekintetében: a valamennyi munkatársnak biztosítandó szűrővizsgálatokon, járóbeteg ellátásokon túl a felsővezetők számára bővebb körű, esetenként járó- és fekvőbeteg ellátásra vonatkozó szolgáltatásfinanszírozást várnak el a biztosítóktól.

Juhos András, az Uniqa Biztosító személybiztosításokért felelős igazgatósági tagja szerint amíg tavaly főként magánszemélyek keresték a terméket, az idei évben - az adóváltozások hatására - a cégek is megjelentek az érdeklődők között. Hasonló tapasztalatokról számoltak be az ING-nél is. Bóna Katalin az érdeklődő vállalatok szegmentálását jelenleg korainak érzi, ám szerint a konstrukció mind szolgáltatási oldalról, mind pedig árazását tekintve tökéletesen alkalmas kis- és középvállalatok, valamint multinacionális cégek igényeinek kielégítésére is, hiszen a termékcsomagon belül rugalmas lehetősége nyílik a munkáltatónak arra, hogy akár differenciáljon az egyes munkavállalói szinten között, akár minden munkavállalóra ugyanazt a csomagot vásárolja meg.

A cafeteria-programok jelenthetik a fő húzóerőt

Kissé másképp látja a piacot Paál Zoltán. Szerinte év közben jellemzően magánszemélyek keresik az egészségbiztosítást, a cégek körében inkább év vége felé lesz a népszerűbb a termék, amikor a cafeteria csomagokat állítják össze, de az már most is látszik a szakember szerint, hogy várakozáson felüli az érdeklődés a termék iránt. Fontos új piacot jelez, hogy igen sokan keresik meg a Generalit a kis és közepes vállalkozások tulajdonosai közül is, akik a kedvező adókörnyezetet kihasználva a munkatársaikra és magukra is megköthetik a biztosítást.

Paál szerint a magánszemélyek közül sem csak a prémium-szegmens keresi a szolgáltatás-finanszírozó egészségügyi terméke, hanem a középosztály is. Egyetért ezzel Kótiné Somfai Ágnes is, aki szerint a cafeteriának köszönhetően már a fiatalok körében is egyre többen választják a szolgáltatást, mert már őket is egyre jobban érdekli, hogy maguknak és családjuknak kiszámítható módon, időben, komfortos, kényelmes, modern egészségügyi ellátást tudjanak biztosítani.