A szövetség összegyűjtötte azokat az élethelyzeteket, amelyekben különösen magas a kockázata az időskori elszegényedésnek, még úgy is, hogy adott esetben nincsenek a jelenben megélhetési problémáik az érintetteknek.

  • Háztartásbeliként dolgozók: Bár számos nemzetközi kutatás és javaslat szól ma már arról, hogy a házimunka, a gyereknevelés komoly fizikai munkával ér fel és anyagilag is nélkülözhetetlen a családok számára, ezért egyedi elbírálás alá kellene esnie. Mivel azonban ez esetben nincs bejelentett jövedelem, nincs járulékbefizetés, ezért nem képződik nyugdíjjogosultság sem.
  • Vállalkozók: Akik vállalkozóként dolgoznak, hajlamosak a cég érdekében a közterhek minimalizálása érdekében alacsonyabb bért megítélni maguknak, esetleg részidős foglalkoztatásban bejelenteni magukat. Eközben szükségleteiket a cégben elszámolva vagy a házipénztár terhére, esetleg más módon fedezik. Noha természetesen a KSH szerinti mintegy 300 ezer egyéni vállalkozó és a több mint 150 ezer társas vállalkozásban közreműködő tulajdonos nem mindegyike jár el így, a szakértők becslése szerint 100 ezerre tehető azok száma, akik nem fordítanak kellő figyelmet jövendő nyugdíjukra.
  • Külföldön munkát vállalók: A külföldön fizetett járulékok révén külföldi nyugdíjra talán jogosultságot szerezhetnek, a magyar nyugdíjuk számítása során viszont nem vehető majd figyelembe semmilyen olyan kereset, amely után nem itthon fizettek nyugdíjjárulékot.
  • Szürkén vagy feketén foglalkoztatottak: A bejelentés nélkül vagy "borítékkal kiegészített" minimálbérrel honorált munkavállalók igen nehéz helyzetben találhatják majd magukat, ha elérik a nyugdíjkorhatárt.
  • Tőkejövedelemből élők: Legyen szó tőzsdézésről, kisvállalati üzletrészekbe fektetésről vagy akár lakáskiadásról, az ilyenformán szerzett jövedelmek és az ezekből fenntartott élet nem garantálja automatikusan a nyugodt és felhőtlen időskort. A tőkejövedelmek után nem kell nyugdíjjárulékot fizetni, viszont így a nyugdíjszámítás során sem számítanak. Amennyiben a forgatott tőke mértéke jelentősen csökken, esetleg komolyabb kiadásokra szorul az ember, akkor már a remélhető hozam is visszaesik, és bevételek híján egy lefelé tartó spirálba kerülhet a nyugdíjas.

Ezekre az élethelyzetekre Farkas András, a NyugdíjGuru News alapító főszerkesztője szerint az egyik leginkább javasolható nyugdíjcélú megtakarítási forma a nyugdíjbiztosítás lehet: A nyugdíjbiztosítás éppen a rendszeressége, a viszonylag szigorú befizetési feltételek miatt javasolt, hiszen ez arra ösztönzi a biztosítottat, hogy ne adja fel megtakarítási céljait. Utólag hálás lesz magának mindenki, hogy kitartott. Ugyanakkor a szakértő szerint a biztosítás mellett szól az is, hogy örökölhető, ez a stresszes élet miatt aggódó vállalkozók vagy a családjukért nagyobb felelősséget érző háztartásbeliek számára lehet fontos érv. Nem utolsósorban a személyi jövedelemadó-jóváírás formájában igénybe vehető 20 százalékos, évi akár 130 ezer forintos állami támogatás jelentősen megnöveli a nyugdíjbiztosítások vonzerejét.