BUX
39554

Komoly változás jön a ferihegyi gyorsforgalmin

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre vezető úton 20 kilométer per órával csökkentik a sebességhatárt - adta hírül a Budapest Közút. Az indoklás meglepő.

Napi.hu, Szász Péter, 2016. november 30. szerda, 13:54

Péntektől az eddigi 90 kilométer per órás legnagyobb engedélyezett sebesség helyett 70-es sebességkorlátozást vezet be a Budapest Közút Zrt. a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre vezető úton. Az indoklás szerint sokan nagyon lassan haladtak az úton, ez pedig sokakat előzésre késztetett, ami viszont balesetveszélyes.

- Vélemény
Ezek szerint a Budapest Közút abból indul ki, hogy azok, akik eddig csak amiatt előztek, mert valaki nem tartotta a megengedett 90 kilométer per órás sebességet, most majd belenyugodnak a 70-es tempóba. Ez, ismerve a hazai viszonyokat, ahol a személysérüléssel járó balesetek 31 százalékáért a relatív  gyorshajtás felel, meglehetősen optimista hozzáállás.

Az intézkedés hatására a tervek szerint a gyorsforgalmi úton mind a balesetek száma, mind az esetlegesen előforduló balesetek súlyossága csökkenhet, és egyenletes lehet a forgalom - szól az indoklás.

A sebességhatár-módosítással egy időben az üzemanyagtöltő állomás környezetében található magasságkorlátozó műtárgy előtt a belváros irányú forgalom számára egy rövid szakaszon elbontják a szalagkorlátot a gyorsforgalmi út és a Gyömrői út centrum irányú úttestje között. Ezzel lehetővé válik, hogy a magasságkorlátozást megszegő, de ezzel csak a magasságkorlátozó kapu előtt szembesülő járművezetők elhagyják a gyorsforgalmi utat.