Belső vizsgálatot folytat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azzal kapcsolatban, miért lassult le az exportra szánt szántóföldi vetőmagok minősítése és okmánykiadása az utóbbi időszakban. A probléma az, hogy a nagy nemzetközi cégek más országokba vihetik a termelést, ha lassú a folyamatok kezelése - tudta meg az agrárszektor.hu

A portálnak ágazati szakértők a kialakult helyzet, főként takarmánykukoricánál veszélyezteti az évi több tízmilliárd forintos kivitelt. A Nébih ezt nem erősítette meg. A lassulást megerősítette a hatóság, de azt állítják, hogy az ügyintézési idő csak néhány nappal hosszabbodott meg, a minősítő bizonyítványokat pedig időben megkapják a piaci szereplők.

Azon pedig dolgoznak, hogy a működési hatékonyságot javítsák, ezért rendszeresen vannak belső vizsgálatok. De szerintük a lassulásban szerepe van annak, hogy év végén küldik a legtöbb magot engedélyezésre, valamint, hogy 2014-2017 között fokozatosan, évi 10-11 százalékkal emelkedett az exportra szánt vetőmagtételek mintaszáma.