A Napi Gazdaság cikke

A válságkezelő program 32 pontjából 15 a "gazdaság élénkítését", kilenc az állami bevételek növelését, hat a kiadások csökkentését célozza, kettő pedig a bankszektor likviditását hivatott növelni - jelentette be Mircea Geoana, a PSD elnöke (képünkön). Az intézkedések többsége azonban csak tervezet vagy megvalósíthatósági tanulmány, amelyek kidolgozása hónapokat vehet igénybe - véli a piaci szereplők többsége -, miközben a kormány szeptembertől léptetné életbe a programpontokat. Az elképzelések szerint például a magánszféra bevonásával létrehoznának egy befektetési alapot a stratégiai projektek finanszírozására és kidolgoznának egy programot a kis- és középvállalatok támogatására, illetve a vidéki települések infrastrukturális fejlesztésére is.


A kevés konkrét pont között szerepel a hazautalt profit adójának eltörlése, illetve az az új elképzelés, amely szerint azok a 30 évnél fiatalabb munkavállalók, akiknek a jövedelme nem haladja meg az 1000 lejt (közel 240 euró), mentesülnének a járulékfizetés alól. A versenyképesség növelése érdekében 2010. január elsejétől a mezőgazdasági gépekre is kiterjesztenék a roncsautóprogramot.

Az államkassza bevételeinek növelését többek között a nemrég bevezetett minimáladó átszabásától várják: eszerint a kkv-kat sújtó adóterhet csak bizonyos nehezen ellenőrizhető ágazatokban, például a vendéglátásban alkalmaznák a továbbiakban. Emellett legkésőbb ősszel 500 millió euró értékben eurókötvény kibocsátását is tervezik, s az ebből befolyó összeget kizárólag fejlesztésekre szánnák. Sajátos döntés, hogy a bankszektor likviditásának javítása érdekében ideiglenesen eltörölnék a lakossági bankbetétek kamatadóját, ugyanis a politikusok megfeledkeztek arról, hogy ez az intézkedés az idei év első napjától már érvényben van.


A kormánykoalíció stratégiája bohózatba illő: miközben az államkassza hatalmas deficittel küzd, eurómilliókat szánnak adókedvezményekre és szubvenciókra, ami egy jól működő gazdaság látszatát kelti - vélik a szakemberek. Pedig a román gazdaság igencsak rászorul a válságkezelésre: az első fél évben 8,8 százalékot zsugorodott a GDP az előző évhez képest, a külföldi beruházások 43 százalékkal estek vissza, az államadósság pedig történelmi csúcsra, 57 milliárd euróra emelkedett.