Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az MSZP kiskunhalasi szervezetének feloszlatását kezdeményezi a párt országos elnöksége – idézi a párt szóvivőjének bejelentését a Hirado.hu. Az MSZP elnökségének kedd reggeli ülése után Nyakó István elmondta: „a párt elveit és érdekeit súlyosan sértő jelenségek” miatt kezdeményezte az elnökség a párt etikai bizottságánál a kiskunhalasi szervezet feloszlatását és újraszervezését. Az MSZP kiskunhalasi szervezete szeptember 27-én kizárta soraiból Zuschlag Jánost, a szervezet elnökét és Weiszenberger Lászlót, a helyi önkormányzat MSZP - Sikeres Haladásért Társaság frakciójának két tagját, a hozzájuk kapcsolódó botrányos ügyek miatt. Önkormányzati képviselői mandátumáról egyikük sem mondott le; a jogszabályok a visszahívást nem teszik lehetővé. Zuschlag Jánost, aki előzetes letartóztatásban van, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés MSZP-frakciója is kizárta tagjai közül.