BUX
38657

Kormányzati állást kapott Kövér László felesége

Járási hivatalvezető lett Kövér László felesége. Bekk Mária korábban Tököl jegyzője volt.

NAPI, 2012. december 23. vasárnap, 14:57

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter december 17-én hétfőn ünnepélyes keretek között kinevezte a járási hivatalok vezetőit. Tököl jegyzőjét, Dr. Bekk Máriát nevezték ki a szigetszentmiklósi járási hivatal vezetőjének - írja a szigetszentmiklos.hu.  Bekk Mária, Kövér László (képünkön)  parlamenti elnök felesége - ez ugyan nem derül ki a parlament honlapjára feltöltött önéletrajzból, ám  házelnök vagyonnyilatkozatából már igen.( Kövér ugyan zala megyei területi listáról került a parlamentbe, ám évek óta a főváros melletti kis városban él.) Januártól vidéken 175 járási hivatal és a fővárosban 23 kerületi hivatal kezdi meg működését a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti egységeiként, hogy a megyei szintén alacsonyabb államigazgatási feladatokat ellássák. A járási hivatalvezetők az ünnepélyes esküt Budapesten, a Millenárison tették le.A járás hivatal vezetőket a megyei és fővárosi kormánymegbízottak javaslatára a közigazgatási és igazságügyi miniszter nevezi ki határozatlan időre. A járási hivatalvezetők feladata az lesz, hogy a jogszabályokban és belső szabályzatokban a hatáskörükbe utalt feladatokat ellássák, biztosítsák a járási törzshivatal és szakigazgatási szervek feladatellátását, a hivatal működésének üzemeltetetést, s ők gyakorolják a munkáltatói jogokat a járási hivatal és szakigazgatási szerveinek kormánytisztviselői felett.A hivatalvezetők kiválasztásánál a cél az volt, hogy szakmailag felkészült, közigazgatásban jártas vezetők kerüljenek a hivatalok élére. Kinevezésük feltétele a felsőfokú végzettség és legalább 5 év közigazgatási gyakorlat, amelybe beleszámít az országgyűlési képviselői tevékenység és a polgármesteri tisztség betöltése is.