A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

Legfeljebb két év türelmi időt kapnak a jogi személyek − gazdasági társaságok, bt-k, kkt-k, az alapítványok és egyesületek − arra, hogy jövő március 15-étől hatályos új Polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseivel összhangba hozzák a létesítő okirataikat − derül ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által a parlamentnek benyújtott, az új Ptk.-t hatályba léptető és az átmeneti szabályokról rendelkező törvénytervezetből. Ha azonban a társasági szerződés, alapszabály vagy alapító okirat bármilyen okból módosul az új Ptk. hatályba lépését követően, egyúttal az új polgári jogi kódexhez is hozzá kell igazítani. A felkészülést azon cégeknek is érdemes megkezdeni, amelyek vezetői úgy érzik, a jelenlegi szabályok túlzottan korlátozzák a működést, az új kódex ugyanis fő szabály szerint nagyobb teret enged a törvény rendelkezéseitől való eltérésre − mondta a Napi Gazdaságnak Boronkay Miklós, a Szecskay Ügyvédi Iroda polgári jogra szakosodott tagja. A vállalkozásoknak érdemes megfontolniuk, hogy a kötelező módosítást kiegészítik-e a cég működését gyorsító módosításokkal − például rövidebb határidőt határoznak meg a közgyűlés összehívására − vagy egyéb stratégiai változtatásokkal.

Mindezt várhatóan normál illetékfizetéssel tehetik majd meg a vállalkozások, jelentősebb költséget az ügyvédi munkadíjak jelenthetnek az okiratok bonyolultságától függően. Ha a módosítás csak a Ptk.-nak való megfelelés miatt módosulna, akkor ezt illeték- és közzétételidíj-mentesen lehet bejelenteni a cégbíróságnak a tervezet szerint. A bt.-knek, közkereseti társaságoknak legkésőbb 2015. március 15-ig, a kft.-knek és a részvénytársaságoknak − illetve az alapítványoknak és egyesületeknek − pedig 2016. március 15-ig kell kötelezően módosítaniuk az iratokat e célból. A változtatást elmulasztókat sújtó bírság összege várhatóan a készülő cégtörvényből derül ki.

A tervezet szerint két évet kapnának a kft-k az új kódexben előírt törzstőkeemelésre is, feltéve, hogy létesítő okiratuk addig nem módosul − ha mégis, az első változtatással együtt a jegyzett tőkét is meg kell emelni (a jövő tavasszal alakított cégeknek már 3 millió forint törzstőkével kell rendelkezniük a mostani félmillió forinttal szemben). A javaslat indoklása szerint ez a kft.-k mintegy felét, 160-170 ezer céget érint, ahol pedig a szükséges összeg nem áll rendelkezésre és apporttal sem oldható meg a tőkeemelés, ott a tagok dönthetnek a társaság átalakulásáról és kkt-ként vagy bt-ként folytathatják működésüket − hangsúlyozta Boronkay.