Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Sokat jelentett a gazdaság fehéredése, aminek a folytatódását várják. Az építőipar és az autóipar, valamint a mezőgazdaság teljesítménye is jó, ez a belső pálya várhatóan kitart az év egészében - mondta Kovács Árpád az állami tévében.

Az első negyedéves adatok biztató gazdasági növekedést valószínűsítenek, ami 2,5-3,5 százalék közötti is lehet, bár sokan visszaesésre számítottak az első három hónapban.

A jövedelem helyett a fogyasztás adóztatását felvető kérdésre Kovács elmondta: a fogyasztás 2 százalék körüli növekedésére számít a közgazdászszakma 2015-ben és remélhetőleg 2016-ban is. Ebben szerepet játszik a KT elnöke szerint, hogy a gazdasági válság miatt sokan visszafogták a fogyasztásukat, elhalasztották a vásárlásokat. Másrészről fontosak az építkezések is, amiket az uniós gazdasági programok is segítenek.