BUX
38657

Kovács Árpád: nem elérhetetlen a nullás államháztartási hiány

Várhatóan 3 százalék körüli lesz az idei gazdasági növekedés - jelentette ki a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) és a Költségvetési Tanács elnöke kedden Nyíregyházán.

MTI, 2015. március 31. kedd, 18:38

Kovács Árpád a Nyíregyházi Főiskolán tartott előadásában hangsúlyozta, pontosabb számot a költségvetés elkészítéséhez kapcsolódóan április végén, május elején lehet mondani, de az már most látszik, hogy a növekedés 2,5-3,5 százalék közé várható.

A növekedés ütemét befolyásoló egyszeri hatások, biztos tényezők és bizonytalansági faktorok idén is vannak, az üzleti környezeti várakozásokban viszont a leszakadás helyett a felzárkózás a jellemző - fogalmazott a Költségvetési Tanács elnöke. Rámutatott, tavaly az egyszeri hatásoknak óriási szerepük volt a kiváló gazdasági teljesítményben, ilyen jelenség volt például az autóipar "termőre fordulása". Emelkedett a beruházási ráta, a legutóbbi 21,4 százalékos eredményével Magyarország "belesimult" a közép-kelet európai országok átlagába, úgy, hogy korábban 16 százalék körüli is volt ez az adat - emlékeztetett.

A fogyasztás két százalékkal nőtt, dinamikája a jövőben megmarad, az infláció pedig továbbra is alacsony - sorolta Kovács Árpád. Elmondta, hogy a devizahitelek lezárása visszahathat a fogyasztásra, nagy valószínűséggel a stabilizálódás és az eladósodási spirálból való kikerülés után megjelenik a vásárlási kényszer, egy nagyon alacsony infláció mellett Magyarország - egyes európai országokkal ellentétben - viszont nem kerül át egy deflációs pályára.

Kiemelte, a gazdasági növekedés és a gazdasági teljesítmény fenntartása Magyarországon növekvő forrásokat igényel. Idén 3 ezer milliárd forint az a pénzösszeg, amit a gazdasági funkciókra költ az államháztartás, ez 500 milliárddal több, mint 2014-ben. Ennek segítségével várhatóan tartható lesz a 2,5-3 százalék körüli gazdasági növekedés - vélekedett Kovács Árpád.

Az MKT elnöke a költségvetési hiánnyal kapcsolatban aláhúzta: nem elérhetetlen, hogy ennek nagyságát 2016-ra már 1,6-1,8 százalékra lehessen tervezni, 2018-ra pedig nullás legyen az adósságszolgálattal terhelt költségvetési egyenleg. Hangsúlyozta, ebben az időszakban is nőni fog az államadósság nagyjából 1500 milliárd forinttal, de a GDP gyorsabb emelkedése miatt az arány javulni fog.