Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének döntése alapján 2014. február 10-től  Kovács Erika vezeti a Pénzügyi Békéltető Testületet (PBT), azaz a jegybank mellett működő, bíróságon kívüli - a fogyasztók és a pénzügyi szolgáltatók között fennálló szerződéses jogvitákban döntő - alternatív vitarendezési fórumot. A jegybanktörvény előírása alapján az új szakember kinevezése hat évre szól.

A bank- és külkereskedelmi szakjogász szakvizsgákkal, illetve banki fogyasztóvédelmi tapasztalattal is rendelkező szakember az elmúlt közel 30 évben különböző hazai kereskedelmi bankoknál (Inter-Európa Bank, Agrobank, Citibank, WestLB, ABN AMRO Bank, Erste Bank) és a jegybanknál látott el vezető jogtanácsosi és jogi igazgatói megbízatást. Kovács Erika ezzel párhuzamosan a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogtudományi karainak posztgraduális képzése keretében tart előadásokat, egyebek közt pénzforgalmi szolgáltatások, bank- és pénzügyi jog, hitelintézeti szervezeti jog, illetve a hazai és uniós monetáris politika jogi eszközrendszerei témáiban.

A PBT közel 8700 pénzügyi fogyasztó kérelmét bírálta el eddigi működése során. Ez azt bizonyítja, hogy a kérelmezők bíznak a testület döntésében. Tovább erősítheti e folyamatot most a jelentős bankszakmai és fogyasztóvédelmi tudással bíró Kovács Erika kinevezése is. A PBT mára olyan alternatív vitarendezési fórummá vált, amely számos alkalommal a pénzügyi fogyasztói jogviták végleges, megnyugtató lezárását is szolgálja, alakítva ezzel a pénzügyi kultúrát és a tudatos fogyasztói magatartást.

Az MNB makro- és mikroprudenciális felügyeleti és fogyasztóvédelmi hatósági feladatain túl a PBT keretében olyan pártatlan jogorvoslati fórumot is működtet, amely lehetőséget biztosít az egyes fogyasztók számára, hogy ingyenes, gyors eljárás során rendezzék a pénzügyi szolgáltatóval kialakult jogvitájukat. A PBT-hez akkor lehet kérelemmel fordulni, ha az ügyfél előzőleg nem tudta rendezni panaszügyét pénzügyi szolgáltatójánál. A hitelintézetek, biztosítók, pénzügyi vállalkozások, tőkepiaci szereplők, pénztárak, illetve a fogyasztók közötti vitás ügyek rendezésére hivatott PBT 2011. július 1-jén kezdte meg a működését. A békéltető fórum 2013-ban a törvényben előírt 90 napos határidő helyett átlagosan 60 nap alatt zárta le eljárásait, amelyek száma folyamatosan nő.