Összesen 486 magyar egészségügyi szakdolgozó kérte ki 2016-ban első alkalommal azt a hatósági bizonyítványát, amely a külföldi munkavégzéshez szükséges - árulta el Rétvári Bence  államtitkár egy írásbeli kérdésre válaszolva. A DK-s Oláh Lajos kérdezte meg, hogy miként kívánja megállítani a kormány a nővérek számának csökkenését - a parlament honlapján megjelent dokumentumot a hvg.hu vette észre.

2013 óta tart az elvándorlók számának csökkenése, abban az évben 568-an kérték a papírjaikat. Fontos kiemelni, hogy ez a szám azokat jelenti, akik először kapnak külföldi munkához szükséges iratokat, vagyis az azóta eltelt négy évben nagyjából kétezren mehettek el az országból.

Az államtitkár arról is írt: azt, hogy több kórházban külsős ápolókat foglalkoztatnak, ezt a minisztérium csak áthidaló megoldásnak tartja - olvasható a portálon.