Közeledik a kormányzat és az ellenzék elképzelése?

Az év utolsó három hónapjában az egészségügyi intézmények finanszírozását az eddigi teljesítmény alapú helyett a kormányzat fix juttatásokkal oldaná meg. Ez nem lenne más, mint visszatérés a kilencvenes évek elején alkalmazott úgynevezett bázisfinanszírozáshoz.
NAPI, 2009. szeptember 4. péntek, 07:53

Döntés még nincs az átállásról, különösen azt nem lehet tudni, mely intézmények lehetnek az átalakítás nagy vesztesei. Ilyenek biztosan lesznek, hiszen a társadalombiztosítási rendszerben rendelkezésre álló (az eredeti kiadási tervben szereplő) pénzt tudják csak felosztani az intézmények között. A kifizetések nagyságát - mondta el lapunknak az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szocialista elnöke, Kökény Mihály - a feladatbesorolások is meghatározzák majd.A mostani magyar egészségügyi struktúra semmilyen technikával sem finanszírozható - állította a Napinak Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke, a siófoki kórház főigazgatója. Szerinte meg kellene határozni az ellátási szükségletet, ehhez alakítani a struktúrát, az E-alapot pedig úgy kellene megállapítani, hogy ezt finanszírozni tudja. A szakma reményei szerint mindebben jelentős segítséget adhat a szaktárca ráfordítások körében végzett adatgyűjtése. Ebből kiderül majd, hogy egy-egy betegség kezeléséhez mennyi pénz szükséges.A bevezetendő szisztéma gyakorlatilag megegyezik azzal, amit Mikola István, a parlament egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke szorgalmaz. Mint szerdai sajtótájékoztatóján kifejtette: meg kell határozni az ellátás biztonsága és a rendszer működőképességének fenntarthatósága érdekében szükséges intézményeket, és ezeket valamilyen stabil finanszírozási módszerrel kell működtetni. Nem titkolta, hogy ez bázisfinanszírozást jelent.Kökény szerint ma már világosan látszik, hogy a teljesítményvolumen-korlát (tvk) eltörlésének következtében - minden önmérsékletre vonatkozó felhívás ellenére - elszabadultak a költségek. Ez értékteleníti el a lebegő pontokat (jelenleg az OEP a tavalyi teljesítmény alapján végzett ellátások teljes értékének 70 százalékát fizetik ki, a fennmaradó összeg a teljes lejelentett teljesítmény alapján visszaosztással jön ki). A szocialisták azonban a bázisfinanszírozáshoz csak "vészmegoldásként", és szigorúan átmeneti időre térnének vissza. Mikola is arról beszélt, hogy legalább egy évre kell biztosítani az intézményeknek a kiszámíthatóságot. Az intézményi vezetők szinte kivétel nélkül azt mondják - legalábbis most, amikor még nem látszik, hol mekkora pénzt biztosít ez a megoldás -, tisztában vannak azzal, hogy alacsony lesz a finanszírozási összeg, de az legalább kiszámítható.Kökény elmondta: 2009-ben várhatóan összesen 714,5 milliárd forintot fordít az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kórházak, rendelőintézetek és háziorvosi rendelők finanszírozására. Jövőre ez az összeg várhatóan 730 milliárd forint lesz, ráadásul ebből az ideinél 18 milliárd forinttal kevesebbet kell majd a foglalkoztatás közterheire költeni a járulékcsökkentés, illetve a tételes egészségügyi hozzájárulás megszüntetése miatt.B. Varga JuditKERETESA tvk eltörlése után annyira megugrott a lejelentett teljesítmény, hogy az OEP korábbi gyakorlatától eltérően nemcsak komoly ellenőrzéseket indított el, hanem a kétséges tételeknél vissza is tartotta a pénzt. A júliusban kezdett és az eredeti ígéretekhez képest csak jókora késéssel lezárt kontroll igencsak felemás eredményt hozott - tudtuk meg több forrásból. A szakmai szervezetek és az OEP végül "kiegyezéssel" zárta az ügyet, így a tb-kassza csak az egészen durva anomáliák esetén nem fizetett. Szakértők úgy vélik, ezzel a módszerrel (ha az OEP mindent bizonyítani tudott volna) éves szinten a 700 milliárd forintnyi alapból legfeljebb 1-3 milliárd forinttal csökkenthették volna a kifizetéseket.A lebegő pontok értéke*(ezer forint)Április 60Május 50Június 43*az alapegység (HBCS) 150 ezer forintForrás: egészségügyi bizottság

HOZZÁSZÓLÁSOK